|
I.
Los von Occident
Új
jelszónk: a Balkánra és Kelet felé. Éppen eleget veszõdtünk ezer év óta az
ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. Vérünk, álmunk, potenciánk
kerget minket a Nyugattól. Inkább leszünk Ázsiában elsõk, mint Európában
utolsók. Igaz, hogy Széchenyi István ezt nem így gondolta. Elõtte és utána
másról álmodtak a szent vágyú magyarok. Igaz, hogy rajtunk állott: ne az
utolsók legyünk Európában. Minden erõnk megvan a nyugati lendüléshez. Csakhogy
ez erõket lebilincseli a múlt. Lebilincseli a papi nyereg, a mágnás-béklyó s a
tatár vaskalap. Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsõségesen a
Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek
bennünket a Balkánra és Kelet felé. Mintha mozgó aszfalton állanánk.
Csókolózunk Szarajevóval, Jassival, Belgráddal és Szófiával. Sok minden fog
persze ránk ragadni. Egy szellemes magyar ember szerint nemsokára nagy
kongresszus lesz a Balkán valamelyik metropolisában. E kongresszuson mi is
részt veszünk, s kimondjuk, hogy a magyar-balkáni barátság kedvéért ezennel és
ezentúl a Balkán - Pozsonynál fog kezdõdni.
II.
Ezt tanulta Amerikában?
Mikor
Amerikából hazajött, részeg volt a látottaktól. Mindenre esküdött, ami új és
szabad. Ma kultuszminiszter, s azt köti a szívére a tanítóknak, hogy a
vallásra, a vallásra, a vallásra ügyeljenek. Látni és élni ne tanítsák a magyar
gyereket. Akinek nem nyújt megélhetést ez az ország, elégedjék meg Amerikával és
a Mennyországgal. Hogy is kérdi a gyerektõl a káté:
-
Ha kimégy a szabadba, mit látsz?
-
Látom az Eget, a Földet stb.
Ezzel
neveljék nagyra a magyar gyereket s azzal a vigasztalással, hogy jobban lesz a
másvilágon. Ám a magyar paraszt gyerek józan eszû. Hiába taníttatja azt csupán
kátéra Apponyi. A gyerek így toldja meg magában a választ:
-
Látom az Eget, a Földet. A Föld a Pallaviciniaké, Károlyiaké, Andrássyéké stb.
S a miénk csak - az Ég.
III.
Dumas fils szobra
Kedden
leplezik le Párizsban a fiatalabb Dumas szobrát. Emlékeznie illik majd e napon
a nagy emberre minden társadalomnak, melynek tempója, ritmusa, célja elõretörõ
és új. Talán nem volt óriási egyéniség, de a hatása óriási volt. Hogy is
mondta, önmagáról:
-
Nézem a társadalmi erkölcsök újulását s úgy érzem magam, mint az építõmunkás,
mikor új paloták rengetegében jár. Nem õ emelte a palotákat, de része van
mindegyikben, s nélküle nem törnének most büszkén az égre.
Budapesti Napló
1906. június 10.
Ódi
|