A
Malesherbes-téren holnap leplezik le az ifjabbik Dumas Sándor szobrát. Dumas
père szobra már ott áll vagy huszonhárom év óta. És jön nemsokára harmadiknak a
tábornok Dumas szobra. Együtt lesz az egész zseniális familia.
Dumas
père anekdotáját arról a véletlenrõl, mely õt fiúhoz juttatta, ismerik úgy-e?
Sokszor elmesélte hahotázva a vén kujon. Egy barátját kereste, s csinos asszony
volt a házmesterné.
Ilyen
faja a családalapításnak illett a de la Pailleterie marquis unokájához. És
illett, hogy fiáról és pajtásáról így diskuráljon. Dumas père nem éppen a
legneveltebb ember volt Franciaországban. Aztán néger nagyanyja révén különben
is bennerejtõztek San Domingo erkölcsei. Az öreg bohém ízlése, modora és
tapintata kissé néger volt. Mikor fölfogja, s magáénak ismeri a fiát, elhelyezi
egy nagyon elõkelõ nevelõintézetbe. Borzasztóan büszke erre a nemes és elõkelõ
ötletére. Urat és világfit akart a fiából csinálni, ha már õ Pury-on csak éppen
olvasni tanult meg. Azután pedig ugyane nevelõintézetbe beprotezsálta a Dumas
fils anyját is - mosónõnek.
Csak
ezek és hasonló apróságok értethetik meg az ifjabbik Dumas életét és lelkét.
Dumas filsben is volt néhány csöpp a négernõ vérébõl. Törvénytelen gyermek:
Dumas père egy szeszélye. Nagy és elõkelõ vágyak ébrednek benne. Szeretne
Párizs legfinomabb gavallérja lenni, s jön esetleg Dumas pere: elveszi tõle azt
az aranyat, amelyet talán az elegáns kesztyükre s kocsira szánt a délutánon:
Nagyon is táncoltak a kontrasztok körülötte. Az intellektus grand seigneurje
volt s az apja nyilván bámulta. Egyébként kötõdtek egymással és nagyon
szerették egymást.
Kiharcolta
a sikert nagyon keményen és hamar. Ne mai szemünkkel nézzük az õ drámáit.
Forradalmár volt annak idején, habár ármányos, számító forradalmár.
Örökéletû
az a kis tréfa, amellyel az õ színmûíró módját csúfolták. Betöri az ajtót a
revolveres férj. Lelövi az asszonyt, a csábítót, s ekkor jobban megnézi õket,
fejéhez kap:
-
Sacrebleu, eltévesztettem az emeletet.
Olvastam
nemrégen egyidejû magyar lapokat. Minden új Dumas-darab esemény volt
Budapesten.
Egy-két
elõkelõsködõ írónk jóvoltából úgy látszott akkor, mintha Párizzsal egyformán
élnénk. És ma is csak írók biggyesztik az ajkukat a budapesti Dumas - estéken. Írók és smokkok. Holott a kisvárosból szinte nagyváros
lett. De a mai Budapest szociális lelkében még éppen nem végezték el
missziójukat a Dumas-igazságok. Párizsban s másutt természetesen ezek az
igazságok régen meghaltak. Párizsban a publikum mosolyogja meg Dumas avas
eseteit s kiszámított szellemességét.
De
viszont mindenki tudja Párizsban, mit köszönhet a modern társadalom ennek az
érdekes, pompás, nyugtalan, bátor léleknek. Annyira megbecsülik, persze kissé
irodalomtörténetileg már, hogy túlbecsülik. Egy elõkelõ francia kritikus
szerint Ibsen a maga norvég zordonságával tovább gondolta a Dumas fils témáit,
s c’est tout.
Akárhogy
is jó ember volt, érdekes ember volt, nagy ember volt. Budapesten itthon van.
Száz és száz színházi este lázát oltotta belénk. A Malesherbes-tér új szobra
tõlünk is megérdemel legalább egy ilyen hevenyészett betû-koszorút.
Budapesti Napló
1906. június 12.
Ódi
|