|
Szegény,
jeles Puccini mester. Úgy gondolta, hogy Budapest ér annyit, mint Kairó. Mivel
Kairó igen szép ünnepnapokat tud nyújtani a mûvészetnek. Sírógörcsök fogták el
szegényt a budapesti Operaházban. Láttára és hallatára annak, hogy az õ
partitúrájából mi lett Budapesten. Paródiát csinálnak itt az õ
Pillangókisasszonyából. Fontos próbára néhány szál muzsikus jelen meg. Ezek is
vasvilla-szemekkel néznek reá. Közben az Operaház vezetõi úgy õrzik, mint egy
rabot. Az érzékeny olasz Macedóniában járhatott volna csak így. Muzsikáját csak
Macedóniában értették volna így meg, s a komitácsik is csak ott tarthatnák
ilyen rabságban. Váltságdíjul meg kell engednie, hogy mégis elõadják
Pillangókisasszonyát. Legyen, ami lesz. Sõt ma engedte ünnepeltetni magát, ma
este a Bohéméletben. Szegény, talán arra is el volt készülve, hogy néhány
üdvlövést kap. Egy-két örömgolyót a gyomrába. Mert Arkanzaszként jelentkezett
bizony az olasz mester elõtt a Dunapart metropolisa. Például: Fedák Sári
megigérte, hogy elmegy a darabja premierjére. Persze Puccini nem tudja, hogy
nálunk ez a siker szuperlatívumja. A gyûszû-primadonna észreveszi Puccinit. A
barbár muzsikátlanság magyar papnõje, a báb-énekesnõ, ki Nyugaton bretlit se
kapna, meg fogja veregetni a Puccini vállát. Szegény Puccini mester, õ is meg
fogja emlegetni szép Budapestet. - Szárazon is szólván a Puccini-botrányról,
ide kell írnunk még valamit. Máder igazgatónak sikerült kikomponálni egy cáfoló
és szépítõ levelet Puccinival szemben. Szegény Puccini levelét megírta, de a
helyzet mégis csak az, hogy a Pillangókisasszony bemutatását csütörtökrõl
szombatra halasztották egyelõre.
Budapesti Napló
1906. május 9.
|