|
A
maradi nacionalista Tóth Béla is pedzi már a dolgot. Magyarországon ma már nem
tudnak az emberek magyarul beszélni. Szóról-szóra igaz, amit Tóth Béla állít:
az Apponyi Albert magyarságától például megveszne a magyar komondor is, ha ezt
a magyarságot beadnák neki. Fõképpen a mi szittyáskodó politikusaink mutatják a
magyartalanságnak szörnyû példáit. De Apponyi Albert legalább úgy beszéli,
mintha németbõl fordítaná le nagyon ritkán új gondolatait. Ám a többiek
magyarsága még kevesebb. Valami teljes elszakadás minden nyelvlélektõl.
Fordítása nem létezõ nyelvbe burkolt alig létezõ girhes gondolatoknak. Csak
példaképpen néhány mondat a Kiss Ernõ szobra mellett tartott ovációkból. Justh
Gyula: „…S példádat igyekezni fogunk követni… Nem feszegetni kell a múltat
egymás között.” Csak találomra ragadtuk ki e kettõt. Günther Antal: „A magyar
királyi kormány megbizásából hoztam ezt a koszorút. Leteszem azt Kiss Ernõ
szobrának lépcsõjére, hogy hirdesse azt a kegyeletet, amellyel a magyar kormány
Kiss Ernõ emlékének itt megjelent képviselõje által áldozni hazafias
kötelességének ismerte.” Tehát Kiss Ernõ emlékének a képviselõje jelent meg
itt, s nem a magyar királyi kormányé. Az új korszak nem elégedett meg avval,
hogy magyarul nem beszélõ horvátokat hozott a magyar parlamentbe. De
általánossá, szinte kötelességessé tette a magyartalanságot. Franciaországban
például elõkelõ politikusoktól megkívánják, hogy formásan, új szavakkal s
fordulatosokkal tudjanak beszélni. Sõt írni. Nálunk is volt annyi szabály
eleddig, hogy értelmes mondatokat kötelesek szerkeszteni még a politikusok is.
Ez elmúlt. A szittyáskodó hazafiak nem tudnak magyarul beszélni. S írni? Ugyan.
Ezt nem is várja senki magyar uraktól. A magyar beszéd az új korszakban olyan
mostoha gyermek, mint például a - magyar politika.
Budapesti Napló
1906. május 29.
|