8. KÖTET

CIKKEK, TANULMÁNYOK

1906 junius-1907 junius

1. PÁRIZSIG

(A havas Tirol - Secession am Königsplatz - Forradalom a forradalom ellen - Doktor von Wehner - Párizs új meséi)

Tirolban most virágoznak az orgona-bokrok s utánunk a Brenner tájáról havasan kacagnak a bércek. Innsbruck, Kufstein s különös kék alkonyat száll le: végre München. Pihenés, rossz hotel. Englische[r] Garten, szõke leányok. Gambrinus és Secession am Königsplatz. Semmi új: az én álmos, derék, bágyadt mosolyú Münchenem a régi. Zivatarral virrad s én nem megyek a Glaspalastba, hol köteles, évi szalonja várna a komoly mûvészetnek. Lássuk a forradalmat a nemes Albert Ritter von Keller vezetése mellett: a Szecessziót.

S oh szent és szomorú Mulandóság, édes anyánk e földön, sírni szeretnék. München a régi. Budapesten nem lenni jó, vén szívünket holnap íme Párizs felé visszük. De érdemes-e érezni, okoskodni és menni, mikor a forradalom is megvénül? Bús tanúsága annak, hogy elhagy minket minden mi fiatalságunk: a Secession am Königsplatz. Kihullott az oroszlánok foga s zablákhoz szoktak a vad csikók. Jaj a forradalomnak, hogyha gyõz, mert nyomban meghal. És ezerszer jaj az elsõ apostoloknak: Jakab tüzes volt s rokona Jézusnak, mégis a jött-ment Pál fejezte be a forradalmat. A Szecesszió gyõzött s aratnak a jövevények. Semmi, semmi: Trubeckój herceg három bronzocskája, Kraus Ágost, Heine, az eleven piktorok közül: Stucknak öt darabja (köztük egy merész önarckép), Wieland, a francia Besnard és még egy páran beszélnek hozzánk halvány ajkkal, gyönyörûen, de bánatosan. A halottak: Carriere, Weinhold, Langhammer, Piglheim, Volz nem tudnak a szomorú gyõzelemrõl. Vásznaik még lövellik az elviharzott forradalom tüzét. Blanche, Gandara Párizsból fésült, illedelmes vásznakat küldenek, Becker-Gundhal fáradt, csak a nemes Albert Ritter von Keller hiszi, hogy ez még mindig forradalom. Modern hölgyek egy kollekciójának a címe: Egy jól öltözött, sok ruhájú hölgy: mindig egy és banális. Ha élne, még az aszfaltbetyárok sem látnák meg s Budapesten sem. Csak Hodler lesz egyre vadabb, mert bátrabb s újabb nem tud lenni. Aztán egy-két új borzas, posztumusz csirkéi a nagy ébredésnek. A többiek olyan jámborok, hogy Budapest legõszebb zsürije kalapot emelne elõttük.

Hajh, hajh, nem mertem elmenni a Glaspalastba: még ott találom a forradalmat. Jött álmosan az este, zápor is megvert egy párszor, õdöngtem búsan. Rossz idõk járnak ma a fiatalokra és a forradalmakra. Még a kolosszeumban is fogatlan komikusok énekelnek erkölcsös kuplékat. Erkölcs, erkölcs, hiszen ez az: feketedik az öreg Európa. Doktor von Wehner, a bajorok Apponyi Albertje, az idõk embere. Õ fejezi ki legjobban, amiben már Londontól Moszkváig nyakig benne vagyunk. Az öregek eddig csak védekeztek: most már õk fogják csinálni a forradalmat - a forradalom ellen. Valláserkölcs, rend, tekintély: hirdeti a bajor kultuszminiszter s a bajor Jolbejeket átnyújtja a bajor Mailáthoknak.

S egy zakatoló nap, végtelen nap: itt van Párizs. Esti arcának minden csábításával, ígéretével fogad, mint régen s úgy érzem, hogy nem is hagytam el. Úgy-e te nem lettél erkölcsös én Párizsom s nem haragszol a forradalomra? Messzirõl s nehezen jöttem, álmos vagyok, csak úgy altatónak mesélj ma még egy-két kalandot.

És törötten vetem magam az ágyra s hallgatom. Itt van Szizovatha király Kambodzsából: nagyon kedves vadember: Öreg, de redingote-ja is van s elvégre koronát visel. A táncosnõit nem hozta el, mert õ el tud már nélkülük lenni s Lépine úr az erkölcs nevében kérte õt erre. Most itt dúl az erkölcs: ezennel visszatértünk a történelmi fölfogáshoz. Róma ledõl s rabigába görnyed; Clemenceau mondja Jauresnek. Éppen elég volt a kacérkodás valami új társa­dalommal, amely bizonytalan. Vége a kiméráknak. Marx szerint és szegény Michel Lujza szerint is: egészséges társadalmi rend csak Kambodzsában van. Aki hát kommunizmust akar, menjen Kambodzsába Szizovatha õfelségével. Aki táncosnõket akar, szintén.

Így mesél elsõ estémen Párizs. Csak egy-egy szó éri már dallamosan a fülem. Nagyon nagy út volt, fekete madárként jön az álom. Az ajkam fáradt, keserû mosolytól torzul s evvel a mosollyal alszom el.

Párizs, június 21.

Budapesti Napló 1906. június 26.

A. E.