I.
Roma - non gaudet
Clemenceau
és Jaurès csatájának Róma nem örül. Hinné ezt valaki? Szocializmus és polgári
radikalizmus marakodnak. Valaha ilyenkor Róma örült. Ma? Ma Róma kap ki. Csak
nagyszerû ország ez a Franciaország. Új és új leckéket ad a világnak. Mi lesz
most? Franciaország ma radikális. Viszont a burzsoá társadalom remeg a
kollektivizmus veszedelmétõl. Ám radikálisnak csak kell lenni - valamerre.
Tehát a polgári radikalizmus Rómára veti
magát. A lutte finale még csak
most kezdõdik Franciaországban. Tíz év után nyoma se lesz itt az Egyház
hatalmának. Minden más horoszkóp hamis. Most jelent meg Párizsban egy érdekes
könyv: Contre Rome. Teljes arzenál
ez. Dokumentumai az Egyház ellen indult harcnak. A polgári Franciaország
egyelõre obstruál a szociális állam-alapok lerakása ellen. De e helyett ki fogja söpörni a portájáról Rómát.
Pápástul, templomostul, kátéstul együtt. Ez is jobb, mint semmi. Sõt talán ma -
a legjobb. Vidáman várhatja a nagy söprést a haladó világ.
II.
Párizs és Szizovatha
Nem
szabad azon mosolyogni, hogy Párizs komolyan ünnepli Kambodzsa királyát,
Szizovathát. Jó emberek komolyan és szeretettel szoktak a gyermekekhez szólni.
És Párizs így viselkedik az egzotikus fejedelmekkel szemben. Becézi, komolyan
veszi õket, s játszik velük[.] Szizovatha természetesen boldog és büszke.
Láttam a Sarah Bernhardt színházában a fekete felséget. Olyan komoly áhítattal
hallgatta Rostand Sasfiókját, mintha
minden szót értene. Ami pedig a famõz táncosnõket illeti, ez furcsa história.
Szizovathának nincsenek udvari táncosnõi. Ellenben hallotta, hogy Párizs
szereti a nõket. Õ felsége tehát összeszedett vagy száz táncosleányt az
országában s hozta õket ajándékba. Párizs azonban nem engedte meg, hogy a
gáláns király kompromittálja Kambodzsa trónját. Párizsnak ma még nem a királyok
szállítják a nõket. Mindenek fölött pedig Párizs nem engedte meg, hogy
konkurrenciát csináljanak az õ kis nõinek. Hiszen vannak ezek, szegények,
elegen.
III.
Százötvenmillió frank
Európának
ennyibe kerül a militarizmus minden egyes
napon. Tessék ezt megszorozni háromszázhatvanöttel. Az ember nem éppen
szocialista. És mégis, mégis. Eszébe jut millió földi szomorúság. Ez a rettentõ
kincs mennyi jót tudna mívelni. És ezt a polgári Európa bambán szórja ki
önvesztére. Holott véres birkózásokra kész, ha tíz fillérrel többet akar a
munkás. Minden becsületes
ember ordítsa ezt a rémes valóságot minden egyes napon. Dugja be a fülét, ha
szép igékkel vigasztalják. Hiszen százötvenmillió frankot eszik el elõlünk naponként
a katona. Lehet-e másról beszélni, míg ez így van? Guesde azt kívánja, hogy a
nagytõkéseknek ne legyen választói joguk. Ennél bölcsebbet is kigondolhatott
volna. Ha a dúsgazdagok szeretik a katonaságot, legyenek õk katonák s csak õk.
Fizessék is meg az árát. (Apropos, egy kis mementó. Franciaországban a munkások
arról vitáznak, hogy ne vegyék-e el a gazdagok választói jogát? Ostoba gondolat
természetesen. De tünete egy óriási progressziónak. Nálunk még komolyan
hiszik az uralkodó osztályok, hogy az általános választói jogot lehetséges -
meg nem adni.)
IV.
Sarah Bernhardt itthon
Amerikából nem régen azt üzente,
hogy sohse jön haza. Tehát ma már Párizsban van. Elébe utazott minden
smokk, egy sereg újságíró, sok színész, habitüé. Valaki megsúgta neki, hogy
most már megkapja a becsületrendet, ha akarja. A nagy Sarah ez idõ szerint
töpreng. Elfogadja-e? Amerikai útjáról meséket beszél a kitûnõ nõ. Ha fele
igaz, ez is sok. Többet keresett a körútján egy millió franknál. És hízott öt
kilót. Ez nagyon sok ám. Csodálatos asszony. A kupéból egy aggastyán karján
szállt ki. Ez az aggastyán - a fia. Ma már a Bois-ban kocsizott s én lekaptam a
kalapom elõtte. Ez a nõ a legfranciább nõ ma Párizsban. Ha fiam volna, boldog
volnék, hogyha Sarahba bolondulna.
Párizs,
június 24.
Budapesti Napló
1906. június 27.
A. E.
|