|
[Párizsi
munkatársunktól]
Clemenceau
nagy temperamentuma dicsértessék, Franciaország politikája új szenzációkat
ígér. Most jön a kultúrharc és az osztályharc istenigazában. Ám elõbb meg
kellett bénítani a reakció kezét. És ez gyönyörûen sikerült. Ma triumfál a
radikális bourgeoisie Franciaországban. Nincs szüksége a szocialistákra s
paskolja a reakciót.
Taktikának
is elsõrendû volt ez. Mert mit tegyen a reakció? A Sarrien-kormány
antikollektivista. Ez ellen nem lehet a reakciónak kifogása. De csak nem
tapsolhat istentelen ellenségének? Vagy álljon Jaurès és Guesde mellé? Hiszen
ezek még nagyobb ellenségek. A szocialisták is savanyú kedvûek. Ha ostromolják
a Sarrien-kormányt, a reakciót segítik. Guesde ugyan optimistának mutatja
magát. Valójában õ se jóhiszemû álmodó. Õ is érzi, hogy még nagyon messze van a
gyõzelem. Sok zavaros harc lesz még addig.
Tragikomikus
azonban szerfölött az ultramontánok helyzete. Drumont majdnem sírva kérdi:
-
Hát ki lát itt tisztán? Clemenceau a rendet védi. Clemenceau most konzervatív.
Clemenceau: a vén forradalmár. Most én vagyok az anarchista. Én, aki mindig a
demokrácia és szabadgondolkozás ellen okádtam lángot. Én ütöm a radikalizmust.
És Jaurès is üti. Borzasztó idõk ezek. Sem logika, sem belátás, sem erkölcs.
Bizony
ez egy kicsit így van. Clemenceau ezt jól csinálta. A ma: a francia kapitalizmusé. Ez megijedt a szocialista
barátságtól. Mert a barátságnak ára szokott lenni s a fizetést máris sokallja a
burzsoá Franciaország. A félõsebbek már fenyegetõztek:
-
Ha tovább is növesztik a kormányok a szocialisták szarvát, mi royalisták
leszünk.
És
Clemenceau, éppen Clemenceau, elkiáltotta az új jelszót.
-
A kollektivizmus az ellenség.
A
hatás: nyüzsgés, torlódás, zavar. És egy hatalmas, radikális, polgári többség.
Megbénított szocialisták és megbénított klerikális-ultramontánok.
Most
aztán van egy csomó ellenség. Az ellenség le Dieu: erre esküszik minden
szabadgondolkozó. Az ellenség Róma: ez minden radikális jelszava.
A
reakció ijedtében most eldobta az álarcot s ma már naponkint írják minden színû
ultramontán lapok:
-
Egyesülniök kell a rokon pártoknak. Az ellenség: a köztársaság.
No,
hát erre a jelszóra nem fognak nekik segíteni a kormánybuktatásban Jaurèsék és
Guesde-ék. Sõt a szocialisták most fogják csak igazán belátni, hogy Rómával
kell elõször leszámolni. Addig hiába ostromolják a polgári rendet. Reakció és
polgári radikalizmus ebben a harcban ellenségekként is - szövetségesek. És
ameddig az antirepublikánus reakció hatalmas, a polgári radikalizmusnak van
elég tõkéje a népszerûségbõl.
A
reakció tehát bizonyosan két tûz közé került Franciaországban. Viszont a
szociális reformok útján sem állhat meg a polgári, demokrata rezsim. Áldott
tehát az a káosz, ami most Franciaországban van. A legbiztonságosabb haladás
útján indult újabb stációk felé Franciaország.
Csúnya
harctér a politika. Moslékos felszíne a társadalom küzdõ, háborgó, vajúdó
mélyének. De mennyi nobilis és emberi sugárt vet itt, e dicsõséges országban,
még a politika is. Milyen szent csökönyösséggel akarja s vívja az egyén és a
társadalom fölszabadítását Franciaország. Egy másik országra gondolunk, hol
fekete felhõk szárnyán megint megérkezett a középkor. Európa közepén. És kihull
hazaíró, indulatos kezünkbõl a toll.
Párizs,
június 25.
Budapesti Napló
1906. június 28.
A. E.
|