|
(Párizsi levél)
Önök
talán olvasták már: Abel Bonnard-nak hívják a legifjabb laureátust. Poéta a
gyerek és alig huszonhárom éves. Õ kapta a francia poéták prix de Rome-ját.
Terebélyesedik a felséges Állam. Már a poétáknak is ad pénzt. Abel Bonnard: az
elsõ állami poéta.
Menjen
Rómába vagy Athénba. Ez a parancs. Háromezer frank nem kismiska. Fõzze le
Lamartine-t, Hugót, Musset-t és Rimbaud-[t]. Szegény gyerek, milyen fiatal még.
Istenem, be jó, hogy Magyarországon huszonhárom éves fiúkat nem érhet ilyen
baleset.
Hogy
mit tud az Abel fiú? Van egy kötete: Les
Familières. Fene-új poézis. Elnyomott testvéreinkrõl szól: az állatokról.
Együgyû fogás. Sok fiatalt bolondított meg az a Kipling. Abel Bonnard sohse írt
volna, ha nem írnak elõtte: Lamartine, Laforgue, Renard és Kipling. Sõt még
többen.
Ma
divatos az ól-szag. A francia poézis bevárta Pósa Lajost. Próza, próza: az örök
szûz poézis nevében. Hitvány dekadensek és szimbolisták: el. Jó poéta ma az,
aki irodatisztnek se volna rossz.
Sajnáljuk
ezt az Abel gyereket. Tehenekrõl és macskákról verselt eddig. Most tessék neki
Rómában vagy Athénben dalolni. Megteszi: ez bizonyos. Ostoba verseket farag
majd. Nem lesz semmi a fiúból. Huszonhárom éves. Holott mennyit tud ígérni az
ember huszonhárom éves korában.
Nem
fáj azonban az Abel Bonnard feje nekünk. Õ akarta. Ha van ma Franciaországban
kis poéta, akibõl nagy lesz, nem volt a pályázók között persze. Abel Bonnard
nagy ember lesz. Nagy, mint Coppée. Jó utazást, Abel úr. Kell lenni[e] egy
Kainnak, ma itt Párizsban. Az õ oltárának füstje nem száll könnyen és vidáman
föl. De ezé lesz Párizs, Franciaország. Ezé lesz Homér szent serlege. És ennek
nem fáj ez a háromezer frank.
Degas
és Bonnat jut az eszünkbe. Ezek pedig festõk. Mint sihederek együtt laktak.
Degas, az álmodó mûvész s Bonnat: az ügyes fiú. Szerették egymást. Azután
elvált az útjuk. Degas álmodott és teremtett. Bonnat csinálta a karrierjét. Ma
Bonnat tekintélyes úr. Több, mint nálunk Benczúr. Módos és rangos. Degas a régi
Degas. Nagy, isteni álmodó gyerek. Nem sejti, hogy karrier is van a világon.
Pénz és tekintély. Õ csak vonalakat, színeket, szépségeket lát. Néha
összetalálkozik régi pajtásával, Bonnat-val. Ilyenkor sajnálkozik Bonnat-n.
-
Jó fiú vagy te, Bonnat. Kár, hogy festeni nem tudsz. Egy fikarcnyi mûvész sincs
benned. Nem lesz belõled semmi.
És
elmegy a dolgára Degas s nem is sejti, hogy õ most a sikerek Jupiterjéhez
beszélt.
És
Verlaine. Nem kapott prix de Rome-ot soha a vén vagabundus. Ám volt valaki.
Róma s Athén helyett ha korcsmákba járt is. És Somló Sándorból nem tudott
kisújjnyi poétát csinálni egy féltucat koszorú.
Hajh,
az Élet piszkos s rettegnie kell az embernek, hogy öreg kort él. Ha így lenne.
Hajh, ha így lenne. Legalább Degas lehetne az ember. Elbújnék Párizsban,
Nezsideren vagy az erdõben. És csak sok évben egyszer látná kortársait. Ezek
pedig csinálnák a karriert. Miniszter lesz az egyikbõl s az ember megkérdezné
tõle:
-
No fiú, hát még mindig olyan véres szájú tökfilkó vagy?
A
másik nagy-nagy poéta:
-
Öreg, hát még mindig Hazafi Veray Jánossal birkózunk.
Így
érdeklõdnék s visszabujnék rejtekébe az ember. Gondolkozni, dalolni vagy
festeni önmagának. De ennél is jobb - meg nem öregedni: meghalni a potens,
mûvészi fiatalság szent teljességében. Hogy ne csináljon rossz álmokat az Abel
Bonnard-oknak.
Párizs,
június 27.
Budapesti Napló
1906. június 29.
A. E.
|