|
[Párizsi
munkatársunktól]
Ez
Úristentõl elpártolt Franciaországban nem tör a Hazára senki. Anatole France s
Pierre Durand, Clemenceau és Jacob Levy, Jean Jaures és Henry Sansculotte: mind
patrióták.
Nem
nevelnek itt ám az iskolákban sem apró kozmopolitákat. Csak egy kicsit
megreformálták azt a megrontott religiót, melynek neve hazafiasság.
Franciaországban ma már másképpen szeretik a hazát, mint például a Tisza táján.
Syvetonnal
halt meg talán az utolsó olyan hazafi, aki mindenütt hazaárulást szagolt. Õ
volt Boulanger II., de sokkal nagyobb gazember. Sikkasztott, fajtalankodott,
megölte magát s amilyen perverzus bestia-lelke volt, talán „szent hazám”
sóhajtással adta ki a páráját.
Franciaországban
hamar észrevették, mi lesz a Kossuth Lajosok és Garibaldiak szent hevülésébõl.
Rabszolgatartók altató zsoltára, fekete seregek csillogó vértje, hitvány
törtetõk létrája s gazemberek menedéke, mint fõtisztelendõ Szeberényi úr otthon
a napokban néhány turpis fejre ráidézte.
Nem
éltetve, dalolva, cifrázva, köpködve s részegen szeretik itt már a hazát. És
nem a multját szeretik, hanem a jövõjét. A dicsõséges XIV. Lajosról azt
tanulják a gyerekek, hogy szívtelen rabló volt. Jeanne d’Arc egy eszelõs,
hisztériás leány s Napóleon egy új Attila. Pasteur nagyobb ember volt, mint tíz
hadverõ hõs. Ilyeneket tanítnak bölcsen a francia nebulóknak s nálunk nemrégen
kenyérmezei táncot jártak Vázsonyival Kinizsi Pál miatt.
Hogy
az igazi evangélium szerint reformált hazaszeretet mi? Hallottam egy párizsi
líceum évzáró beszédjében egyszer:
-
Fiúk, nézzetek szét e nagy Párizsban s az egész világon, ha tehetitek. Szívetek
és szemetek meg fog telni könnyel. Mennyi galádság, tudatlanság, ínség és bûn.
Mennyi még az elnyomottak száma, mikor pedig boldogságra termett minden ember.
Dolgozni az elnyomottak fölszabadításán, minden ember boldogságán: ez a cél.
Agyak és kezek kooperatív, szent munkája: ez az eszköz. Igazságot, világosságot,
boldogságot és szépséget adjunk a Föld minden emberlakójának. Meg kell
csinálnunk az igazságos, új és fölségesen emberi társadalmat. Fiúk, legyetek
büszkék, hogy franciák vagytok, Franciaország mindig a népek élén járt az
emberiség boldogításáért. Az új, a szabad, a nemes társadalomnak mintáját a
világ számára Franciaországnak kell megteremtenie.
Ime
az új hazafiasság: az emberi, a populáris, a szociális hazafiasság. A XX.
század emberéhez illõ. Nem a régi: az üres, a hazug, a sallangos. És
Franciaország legújabb generációja már e vallásban nevelkedik.
Az
iskolák nagyobb része laikus, világi iskola már. A tanítók és tanárok ezrei:
szabadgondolkozók. Már a politikában is megtetszik az eredmény. Négy évvel
ezelõtt Franciaország radikális többsége kétszázezer volt. Ma ez a többség:
félmillió. Róma és a butító reakció karmai közül kimenti gyermekeit
Franciaország. És nincs más útja a
társadalmi haladásnak, csak ez: új tanítók és új iskolák. Mindenekfölött
pedig: a hazaszeretet reformja s szent háború az álhazafiság ellen.
Párizs,
július 2.
Budapesti Napló
1906. július 6.
A. E.
|