10. A „CHER COMTE”

[Párizsi munkatársunktól]

Már a neve is grandseigneuri név: Khevenhüller-Metsch gróf. Képviselõje Párizsban a legfejedelmibb monarchiának. Egy megkésett Metternich avagy Kaunitz. Ausztria, mondjuk: Ausztria-Magyarország nagykövete. Itt él pár év óta a Szajna partján. Álmodozik talán az egyetlen Bécsrõl. Közben a Faubourg finom népével mulat. Gõggel nézi a mai Francia­országot. Fi donc: Versailles-ba[n] vasárnaponként a pórnép mulat. Az Elysée-ben Loubet-k és Fallieres-ek úgy váltogatják egymást, mint a kék Dunánál a komornyikok. A Bourbon-palotában szájas proletárok viszik a szót. Ah, Wien, iszonyúan szenved itt Párizsban a te fiad. De férfiú õ és úr. Isten kegyelmébõl való császárnak a képviselõje ebben az infer­nális Bábelben. Nem keveredik a demokrata korpa közé. Nem felejti el, hogy õ a Habsburg-monarchia követe Párizsban. Nem is csinál titkot belõle, hogy õ nem szereti a köztársasági Franciaországot. Az õ kedvenc virága Párizsban: a Bourbon-liliom. És õ a Faubourg „cher comte”-ja.

Párizs radikális sajtója nem egyszer rohamozta már Khevenhüller-Metsch grófot. Nem kívánja itt senki tõle, hogy rajongjon a demokráciáért. De azt még Ausztria-Magyarország nagykövetétõl is elvárhatja Franciaország, hogy túlságosan ne demonstrálja a barátságtalanságát. Válogathatja a társaságát, ahogy neki tetszik. Kinek Clemenceau, kinek Boni de Castellane. Kinek Anatole France, kinek Paul Bourget. De a „cher comte” tovább megy. Most újra ezt panaszolják a párizsi lapok.

Történt például az elmúlt évben, hogy Doumer, a francia képviselõház elnöke nagy estélyt akart adni a diplomáciai kar tiszteletére. Egy hónappal elõbb küldték szét a meghívókat. S íme, közben elõáll Khevenhüller-Metsch. Ugyanerre a napra óriási diner de galára hívja meg a diplomatákat. A francia kamara elnökének el kellett az õ estélyét halasztania. Mikor pedig a lapok kipattantották a dolgot, Khevenhüller-Metsch ártatlan arcot vágott. Õ nem tudott a Doumer estélyérõl s az egész dolog egy kis koincidens.

Ám történt a minap, hogy Antonin Dubost, a Szenátus alelnöke, diplomata estélyt adott szintén. Mit tett Ausztria és Magyarország nagykövete? Ugyane napon õ is estélyt adott a Galliera-hotelben. Mert az valóság, hogy Khevenhüller-Metsch pazar házigazda. Nagyszerû palotája s kertje sok fényes ünnepet látott már. De ezeken az ünnepeken mindig érzik, hogy rendezõjük le akarja fõzni a bugris Franciaországot. Mintha minden ilyen ünnep áldozati áldomás volna a császárok és királyok Istenének, ki nem tûrheti már sokáig, hogy Szent Lajos országának ne legyen fejedelme s a kék vérnek több becsülete, mint a pirosnak. El lehet gondolni, hogy ezek a kedveskedések mennyi szimpátiát szereznek Ausztria-Magyarország számára a forradalom népétõl. Végre is ugyanez a Franciaország több mint száz évvel ezelõtt egy nevezetes asszonnyal szemben sem volt nagyon udvarias, ki megpróbálta Párizst lenézni Bécs nevében. A Le Cri de Paris már azt is tudja, hogy a francia külügyminiszternek némi közölni valói lesznek a Khevenhüller-Metsch viselkedésérõl a legilletékesebb helyen. Lehet, hogy ez nem igaz, de mutatja Párizs érzéseit a „cher comte” iránt.

Bizony Angliának nincs Isten kegyelmébõl való uralkodója. Nem is olyan elõkelõ monarchia Anglia, mint a mienk. De Anglia nagykövetének másképpen is fütyülnek hazulról. Mikor Párizsba küldték Sir Francis Bertie-t, szívére kötötték: ne felejtse el egy percig sem, hogy köztársaságba megy. Ne keresse a kékvérûek barátságát túlságosan. Ezek nem számítanak már többé Franciaországban. A múlt népsége helyett keresse és szeresse a jövõét. Frekventálja a burgeoisie s a munkásság köreit inkább. Franciaország egy újfajta társadalom és a szociális állam felé halad. Anglia nagykövetének tisztelnie kell ezt a nemes históriai áramlatot. Így Anglia, s az õ nagykövete így is cselekszik. Házigazdai reputációja talán nem is elõkelõ az angol nagykövetnek, de viszont Anglia szénája rendben van itt, mely parasztos kifejezésünket aligha értené meg a diner de galák nagy mestere, a „cher comte.”

Budapesti Napló 1906. július 10.

A. E.