|
(Párizsi levél)
Ötszáz
vásznat aggattak falra Georges Petit termeiben. Ügyesen belármázták a nevét
Párizs fülébe. Új messiása az ecsetnek: Sorolla y Bastida. Spanyolországban õt
játsszák ki Zuloaga ellen. Párizsban vezércikket írt róla Rochefort. Söpri illõ
percentekért számára a pénzt Georges Petit. Õ, a szépenzengõ nevû spanyol, a
párizsi Nyár triumfátora. Július tizedik napjáig pedig e szõnyeges termek
népesek. Kell hódolni, illik, Sorolla elõtt.
Micsoda
ez az új messiás? Honnan jön és merre megy? Van egy portréja: José Echegaray.
Hopp, meg van a titok kulcsa: Sorolla a festõ Echegaray. Nem jött messzirõl s
nem a szent csodák országába tart. Panorámás ember ez a Sorolla y Bastida. És
ezért az emberért még a halott Carrière-t is meggyalázzák. „Gyertek tanulni
Sorolla y Bastidához minden piktorok”. „Impresszionisták, ti Dreyfus-huszárai a
mûvészetnek, megaláztattatok”. Ezt kiáltja például Henry Rochefort.
Mit
tud Sorolla y Bastida? Mindent tud a világon, amit - mások tudnak. Tanult
mindenkitõl. Rajzol, mint egy okleveles rajztanár. Kiszedett minden[t az]
impresszionistáktól. A színekkel úgy pazarkodik, mintha valami festékkereskedõ
ügynöke volna. Echegaray módjára izgató feladatokat ad föl önmagának.
Egyenleteket sok ismeretlennel. S úgy megoldja valamennyit, mint a pinty.
Mintha õ is pénzügyminiszter lett volna.
Lefest
mindenkit: Perez Galdost s Chile exminisztereit. Azt beszélik, hogy vagyont
szerzett csak portrékból. Van egy arcképe: kialudt szivarcsutka a szájban. Az
ember szinte gyufát kínál. Egy másik portrén olyan a kesztyû, mintha az Old
England kirakatában volna. Harmadikon egy úr válláról lecsúszik a köpenyeg.
Majdnem odamegyünk hogy fölsegítsük rája. Ah, mit tud az ember a
szivarcsutkákkal, kesztyûkkel és köpenyeg-szélekkel mívelni. Egy nagy vásznon
valami gazdag família minden tagját lepingálta. Néznek reánk valamennyien
meredten és türelmetlenül. Így állítja családját a fénykép-masina elé vasárnap
délután a Városligetben a pazarló családfõ.
Az
õ étude-jei. Az õ színmegfejtései. Az õ állatai. Valahol már láttuk
valamennyit. De minden egy darabját sok helyrõl vette. Ezért õ: apostol.
Nyilván, ha lehúnyja a szemét, csodákat, új színeket lát ez a boszorkányos
hiszpán. Azonban lehúnyt szemekkel festeni nem lehet. És õ még egyszer sem
tudta megállapítani, hogy voltaképpen hogy is lát. Ellenben csodálatosan tudna
gyártani Velázquezeket, Rubenseket, meg Segantinikat, sõt Wisthlereket is.
Mindent, mindent. Nagy érzésébõl a monumentálisnak azonban egy grammnyit nem
tud ez ember nekünk adni.
Ám
ezért õ ma klasszikus. Zuloaga
leverõje és rentier. Párizs hõse, ahol eddig éveken át a két Szalonban senki se
vette észre. Amiben igazságtalanság nem is volt. Egy nagy vászna már régen a
Luxembourg-ban van. Most õ ajándékozott megint egyet. A címe: mazsolacsomagolók.
Messzirõl két leányt lát az ember, akik mintha sárga tollat fosztanának.
Háttérben egy málhahozó férfiú. A két leány elõtt egy tüzespiros tarajú pulyka.
Az ember közelmegy s ugyan megörül. A pulyka - egy harmadik leány. A
pulykataraj pedig egy rózsa a leány kezében. Ez olyan képe neki, amelyen avval
büszkélkedik, hogy tud õ nem festeni
is, ha akar. Mindent tud ez az ember s meg fogják látni, ha elkerül Budapestre
is, hogy nem mûvész.
Párizs,
július
Budapesti Napló
1906. július 29.
(Dyb.)
|