|
Franciaországban
az Akadémia olyas institúció, mint nálunk a Köztelek. Lévén a gallok országa
kultúrország. Nálunk a reakciónak nincs szüksége olyan elõkelõ palástra, mint
egy Akadémia. A Közteleken összegyûlnek a módos gazdák. És csiba firkász.
Jönnek az ispánok, kik néha miniszterek. Megbeszélik a szántás dolgát.
Megszavazzák a létszámot, amit a csendõröknek le kell puffantani a makrancos
parasztból. Megparancsolják a papnak, hogy igérjen elég lelki üdvösséget.
Stipendiumot adnak csõdörnek, birkának s birka-türelmû cselédnek. Evvel aztán a
jövõ tavaszig rendben van Magyarország. Betû nem kell. Idea sem. Ilyen egyszerû
lám az élet egy derék agrárországban.
Franciaországban
azonban nagyon elhatalmasodott a betû. Itt hát a Közteleket másként kellett
megcsinálni. Közteleket csináltak az Akadémiából. Ma a francia akadémia a
reakció fellegvára. Nemhiába, hogy Anatole France nem teszi oda be évek óta a
lábát. Csak konspiráljanak ott a Brunetière-k, a bíbornokok, a Coppée-k és a
márkik. Fõképpen pedig a márkik. A francia akadémia a márkiké. A mindenképpen
kopott uraké. Lebzselnek, hencegnek itt ezek a kupola alatt. Várják a
demokrácia csõdjét. Ellenben a demokráciának esze ágában sincs a csõd. Hát így
a francia Köztelek.
Most
például ismét választani fog a francia akadémia. Mathieu bíbornok után új
halhatatlant teremt. Szegény Albert Sorel helyett. Már Mathieu-vel is ternót
csinált. Ez a bíbornok sokkal ügyesebb ember, mint Bubics Zsigmond. Hirtelen és
ismét papot választani: ezt még az akadémia sem meri Franciaországban. Tehát
márkin a sor. Egy pap, egy márki, egy pap, egy márki. Így szokás és így illem
ez ma e kupolás kriptában.
Egy
naiv író-ember, Maurice Donnay, nem akarja ezt látni s pályázik. Az öreg
Coppée, aki mostanában az Akadémia bizalmas ülésein elnököl, úgy röhög
titokban, hogy a paralízis-bacillusok majdnem nyugtalanok lesznek agg
koponyájában. Mikor Ségur márki akar akadémikus lenni. Valami olyan õrület ez,
mintha a mi Akadémiánkon például, Monsieur Nem-gróf akarná Andrássy Gyula elõl
elvinni a koszorút. Egy Ségur márki. Egy ilyen név. És egy skribler. Valóban a
skriblerek már világszerte kezdenek türelmetlenül arrogálni.
Az
az Anatole France. Egy újságíró megkérdezte, hogy meddig hagyja még üresen a
székét az Akadémiában. Mosolygott az istenien nagyszerû ember s azt válaszolta:
-
Már úgy látom, hogy nem fogok erre ráérni a földi életben. Sok a dolgom. Sztrájkolnak
az elektromûvesek. Sztrájkra készülnek a pékmunkások. Velük kell törõdnöm.
A
francia Köztelek észre sem veszi ezt. Valamikor egymást követõ korszakok
tudósai fognak könyvtárakat írni ez egyetlen tényrõl. Az idõben, mikor a
francia Akadémia Ségur márkit volt befogadandó, az akkori Európa legemberibb
embere, fényes írómûvésze, piszkos munkások tiszta gyülekezetébe járt a
sztrájkokat rendezni.
Párizs,
július 28.
Budapesti Napló
1906. augusztus 1.
A. E.
|