26. SZLÁV ZSIDÓK PÁRIZSBAN

Párizs, augusztus 7.

Ha igaz: százezer szláv zsidónak adott szállást néhány év óta Párizs. Jöttek e bolygó izraeliták Oroszországból, Galíciából, Romániából. Határcsendõrök s Bérczi kapitányok nem ûzték õket tovább. Óh, Jehova, hiszen egy ember sem bûnös azért, mert született. Valahol csak kell élnie annak, aki - él. Ugyis kemény ember legyen, akit, üres marokkal jövén, agyon nem tapos Párizs.

Százezer ember szinte elvész e sûrû népû Babilonban. Mégis találkozunk e népséggel. Éjszaka a diáknegyedben virággal kínál minket egy néni. Egy évvel ezelõtt Ogyesszából jött s hat gyerekét tartja a diákok és leányok virágos kedvébõl. Néha a bakról néz le reánk szomorú szemekkel valaki. Ez is egy Jehova bujdosó népébõl.

Ott vannak már majdnem mindenütt. Elõkelõ nõi szabócégekben, üzletekben, gyárakban, irodákban és utcasarkon. És hogy adatot adjunk minden antiszemitának, ott vannak a titkos anarchista gyûléseken is. A régebben érkezettek közül pedig a baknál is magasabban ülnek nem kevesen. Bankár, tudós, mûvész, író, pénzes kereskedõ került belõlük már. Megvedlenek gyönyörûen, gyorsan, könnyen. Én ismerek egy kis orosz-zsidó leányt. Egy évvel ezelõtt jött Párizsba, mint egy szennyes, lompos kis állat. Az apját megölték Kijevben. Öreg, beteg anyja van s hét testvére, kik közül ötöt neki kell éltetnie. Mikor jött, nem tudta, hogy kell a kést és villát használni. Három szót beszélt franciául. Vad, gyanakvó, félénk, csúnya és szomorú volt, mint egy apró nõstény hiéna. Ma: kész parisienne. Hihetetlenül megszépült, mint a gyermek­mesék elátkozott királykisasszonya. Egy irodában keres annyit, hogy egész családja lakik, eszik, tanul, öltözik, él. Októberben pedig már beiratkozik az egyetemre ez a leány. Doktor­kisasszony lesz belõle.

Ez igazán a begubózott hernyók fenoménja, ez a fajta. Amerikában már becsülik is érte. Nem az angolból válik a legkülönb jenki. Nem a németbõl, az olaszból, az oláhból, a tótból. És éppenséggel nem a magyarból. Sõt nem az amerikaiból. De a piszkos, a csúnya, a félig-állat szláv zsidóból. Amerika legelõkelõbb bírói székeiben is ülnek bevándorolt szláv zsidók. A megközelíthetetlenségnek, a polgári karakternek, a társadalom-támasztó erénynek legnagyobb fokát követelik Amerikában a bíróktól. És ez a lenézett fajta erre éppen olyan alkalmas és erõs, mint a bombavetésre. Vagy az uzsorára, ha Darányi Nácinak jobban tetszik.

Csak a kultúrtársadalmat kell nekik adni. Nagyszerû akkumulátor az õ lelkük. Sok-sok évszázados kultúraerõ szunnyad a lelkükben. Csak ki kell váltani e nagyszerû erõt. De ezt a spirituális vegyi processzust csak kultúra tudja megcsinálni. Hogy lehessen a kazárból elit társadalmi lény Máramarosban? A lelki sötétség, a nyomor, a rabszolgaság klasszikus földjén? Marokkóban a legkülönb marokkói válik a szláv zsidóból. Romániában veri fejével azt a mérõ-lécet, mely a román kultúra magasságát mutatja. Már Budapesten tulipános, sõt esetleg kultúrmagyar is válik belõle. De Ázsiában csak ázsiai maradhat s az elmaradt, sötét magyar vidéken csak sötét, elmaradt, bigott, piszkos és falánk.

Ellenben Amerikában, Angliában s itt Párizsban játszva bontakozik ki a szláv-zsidó nagy kultúrpotenciája. Még Arthur Meyer sem tagadhatja ezt le. Nem árt, ha hallanak s értesülnek errõl Magyarországon, ahol a sötét teóriáknak sohse volt nagyobb divatja, mint mostanság vagyon. Nem a szláv zsidók a veszedelem, de a mi pici százalékos, nyomorult kultúránk.

Budapesti Napló 1906. augusztus 10.

A. E.