35. ANATOLE FRANCE VALLÁSA

Anatole France megtérésérõl sok szó fog újra esni az intelligens Európában. Könyvbe gyûjtötték most nevezetes szónoklatait Franciaország legnagyobb írójának. E beszédeket az utolsó nyolc esztendõben tartotta Anatole France. Körülbelül ennyi idõs az õ szocialistasága. Akik még mindig csodának tartják a dolgot, olvassák el e könyvet. Megértik majd, hogy Anatole France lelkében föltarthatatlan erõk dolgoztak. Nem történhetett más: Anatole France fölesküdött a szocializmusnak.

Az Affaire idején tartotta nagyobb részét a beszédeknek. Egy-egy keserû ige, mintha az utcának válaszolna. Halljuk a könyvbõl az utca lármáját. „Conspuez Zola, Conspuez France. Éljen a hadsereg. Halál a zsidókra”. Azután jönnek a gyõzelmes zengésû ovációk. Jönnek a Rómára bocsátott gondolatok. Beszéd Zola sírja fölött. Ostromlása a hazafiaskodásnak. Alkalmi beszédek. Minden könyvlapnál emelkedõ karját látja, érzi az ember Anatole France-nak. Egyre magasabbra emelõdik e kar. Egyre bátrabban lengeti a piros lobogót. Ha a török mészárlások híre jõ. Ha Marokkóért akarják harcba heccelni Franciaországot. Oroszországban gyilkolják a zsidókat. Vér és gazság mindenütt, amerre az ember néz. Anatole France nem esik kétségbe. Egyre hívõbb lesz. Még a demokrácia turpisságai sem fosztják ki hitébõl. „Kell, hogy a világ megjavuljon. Jobb idõknek kell következniök. Semmi sincs? Itt van a piros lobogó.”

Könnyel és bizalommal telik meg a ma élõ jó emberek szíve, ha Anatole France-ra gondol. Bizonyos, hogy jó szándékkal van a jövendõ az emberiséghez, ha ilyesmi történik. Íme Anatole France: arisztokratája az értelemnek és az ízlésnek. Elérkezik lelkének legnagyobb kríziséhez. Látja, hogy milyen kevés az ember az emberek között. Csalás, bûn, nyomor, hazugság és veszettség mindenütt. Kétségbe kell esni. Vagy pedig elzárkózni a világtól. Vagy egészen felébe szállani s hideg bérceken dideregni, mint Ibsen vagy Nietzsche. Ezt várta volna mindenki France-tól. Hiszen mûvész az összes istenek kegyelmébõl. Csinál magának egy pompás külön-univerzumot. Trónt állít bele s rácsücsül. Õ pedig fölcsapott szocialistának.

Hogy õ is álmodná szegény, gyötrõdõ munkások szent bizalmát? Nem: Anatole France tudja, hogy a szocializmus még nem lesz megváltás. De tudja, hogy milliószor több szépség és jóság lesz a földön, mint ma. Nem szabad megtagadni az életet. Az exkluzív mûvészet ezt teszi. Jönniök kell idõknek, mikor élet és mûvészet megcsókolják egymást. Küzdeni kell ezért a csókért, mert ez lesz az expiáció minden Judás-csókért. Ez lesz az emberiség felmagasz­ta­sulása[!] Mikor? Talán sok ezer év múlva. Lehet, hogy soha. Mégis ezért kell élni. Egyébként nincs értelme az életnek. Meg kell ölnünk magunkat vagy összerombolni, bombázni mindent, ami van. A szocialisták arra mennek a cél felé. Ezért kell velük menni. Nem érnek oda. De egy részét az útnak megfuthatja velük az emberiség.

Így lett szocialista Anatole France. Beszédeinek könyvébõl újra megértjük e fölséges intellektusnak átformálódását. Hinni kell az emberiségben s az életben. Ezt hirdeti az õ csodának keresztelt megtérése. Ez az õ vallása.

És még egy gyönyörû tanulság. Nagy egyéniségek rendszerint megismerik az intellektuális mámor minden fajtáját. A régimódi s a mai szabású elméket azonban gyakran érte tragikus sors. Nem az õrültségre gondolok. Hanem például a vallásosságra. Intellektus-válság hányszor sodort kiváló embereket buta bigottságba. Szinte mindennapos tragédia. Ime, Anatole France-szal megjelenik az új típusa a gondolkodó embernek. Akit már kényelmes sorral hiába csalogat a vallásos babona. Az új ember nem megy az istenhez, ha kétségbeesik. Hanem az emberhez. Bízik és megvigasztalódik az emberiség által. Az õ vallása ez: meg fogja magát váltani az Ember.

(Párizs, augusztus 18.)

Budapesti Napló 1906. aug. 22.

A. E.