40. EGY OKOS „GAFFE”

Párizs, augusztus 27.

Félreértették a Betlehemben született embert, s ebbõl lett a keresztyénség. Schopenhauer egymagában ezer filozófiát nemzett, újat, vidámat, mást. Benedek megverte volna a poro­szokat, ha alvezérei félreértik a parancsát. Mert csak félreértés méhébõl születhetnek nagy dolgok. Francia neve van a világszellemnek: Gaffe. Jó és finom baklövéseknek köszönhetjük, hogy nem mindig a kifundált ostobaság gyõz. Íme Franciaországban újra egy nagyszerû gaffe történt. Törvényben kimondták hirtelenül, hogy minden munkásember huszonnégy óráig a dolce far niente-é. Mely nap légyen ez? Döntsék el a munkások. Ez az ország tudniillik nem német mintára szabott Magyarország. Nincs kiírva minden sarkon: ist verboten. S a munka­szünet törvényét sem úgy csinálták meg, hogy a francia Kossuth Ferenc csûrcsavarhassa. Sem úgy, hogy a papoknak és a dúsaknak tessék.

És a gaffe nagy dolgokat ígér. Nemcsak a gyárosok és mindenrendû fõnökök jajveszékelnek. És nemcsak a francia agrárbetyárok. Némely társadalmi bölcsek is. Kedves fanatikusai például az örök láznak. Amilyenek már Budapest mûvelt smokkjai között is bõven találtatnak. Akiknek sok a mi vasárnapi munkaszünetünk is. Akiknek úgy szép az élet, ha zajlik, mindég zajlik. A munkást vasárnap is kaphassa el a gépszíj. Az újságíró vasárnap is verje a reklám-dobot a politika hatökreinek és Fedák Sárinak. Mintha bizony vége volna a világnak, ha egy napig nem történne semmi. Mert nem történne semmi. Száz darabban repülhetne ilyen napon levegõbe Miklós cár. Klastromba vonulhatna Apponyi Albert s vagyonát a szakszervezeteknek testálhatná Polónyi Géza. Errõl csak huszonnégy óra múltával tudna a világ.

Párizst legkomolyabban ilyen áldott veszedelem fenyegeti. Hacsak gyáván meg nem riad a törvényhozás, s nem módosítja a véletlenül okos törvényt. Tehát vasárnap megáll az élet. Nem lesz korcsma, üzlet. Nem lesz színház. Bezárnak a játékbódésok is. Nem lesz omnibusz, metró és konflis. Semmi, semmi, semmi sem lesz. Csak pihenés és unalom. Mondom: hacsak a törvényt nem módosítják.

Krisztus halála óta ilyen jótétemény nem érné az emberiséget. Egy nap, mikor semmi sincs. Legföljebb szerelem. Mikor a szegény mai ember átgondolhatná az életet. Millió könyv nem adhat annyi világosságot, mint az unalom, mely parancsolja, hogy vizsgáljuk meg szigorúan magunkat és az életet. Ha minden ember minden hét napban egy teljes napig kénytelen volna gondolkozni. De nagyot fordulna a világ. De elkopnának régi, bûzös, dölyfös fogalmak. Milyen másképpen látná az életet még a nehéz fejû ember is. És mennyivel jobban meg tudnók becsülni a lázas, futó, nyargaló, modern életbõl azt, ami becsülni való.

Kívánjuk, óhajtjuk, hogy a francia törvényhozás gaffe-jából evangélium legyen. Igenis legyen a vasárnap, vagy akármely egy napja a hétnek: halott nap. Legyen minden embernek joga és módja hét napból egy napon unatkozni. Azaz észrevenni önmagát. Belátni az életbe. Új étvágyat kapni hozzá, új szimpátiát vagy új gyûlöletet.

Budapesti Napló 1906. augusztus 30.

A. E.