|
- Magyarok a hajón -
Egy
óra múlva Messinába ér a hajónk: az Adria-társaság Zrínyije. Nápolyban ismét sok utast kaptunk: máltaiak. Fiume és
Marseille között az Adria-hajókat jobbadán Málta látja el utassal. Máltától
Fiuméig talán magam leszek az egyetlen utas. No és magyar testvéreim a hajó
elején. Génuában fedeztem fel õket. A hajólépcsõ fölött álltak. Nézték a kacagó
kék tengert és káromkodtak. Pompás, kecskeméti zamattal. Francia hajó hozta
õket Dél-Amerikából Marseille-ig. Kutya-rossz dolguk lesz otthon. Ezért
káromkodnak. De hova menjenek? Most már Amerikától is elment a kedvük.
Hazajönnek Darányi Náci inség-kukoricájára. Három Pest megyei legényt biztattam
közülük:
-
Most már jobb világ lesz Magyarországon is. Hiszen Kossuth Lajos fia a
miniszter. Majd meglássák, nem hagyja az, hogy földönfutó legyen a magyar
ember. Megváltja a grófok és a püspökök földjét s kiosztja a derék, munkás
magyarok között.
Káromkodtak
az én magyarjaim s igazuk volt. Piszkos, olasz munkások érkeztek velünk.
Szintén Dél-Amerikából. Jókedvû népség. Szennyes, koldus, szemtelen. De a
tengeren otthon van. Marseille-ben már mindenki érti õket. Konzuljaik védik,
gyámolítják. A magyar szomorú és gyámoltalan. Csak káromkodik. Hihetetlenül,
ríkatóan árva az én fajtám parasztja. Otthon, idegenben, a grófok birtokán,
vagy a tengeren.
Ürgének,
vakondoknak jobb dolga van. És már nem vár senkitõl semmit. Egy-két bánáti oláh
is van a hajón. Barátkozni szeretnének magyar földieikkel. Nem értik egymást. A
magyarok húzódoznak is tõlük. Egy magyar legény váltig mondogatja nekik:
-
Nem értem én a beszédeteket.
Mire
megindul egy istentelen zengésû angol
beszéd Magyarország hazavándorló lakosai között.
Egyébként
úgy képzelem, hogy az Adria-hajókat nem is ismerik otthon. Csak furcsa vagy
földönfutó magyarok kerülnek itt össze. Mint mi például. Jacht vagy hajófenék:
ez a magyar választék. Akinek nem telik jachtra, az vándoroljon ki. Pedig be
szép út ez: Fiumétól vagy Trieszttõl Marseille-ig. Esetleg más vonalain az
Adria-társaságnak. Igazi túristaút. Nizzát, Monte-Carlót, Génuát, Szicíliát,
Nápolyt, Máltát bejárhatjuk. Mindenütt van egy-két nap pihenõ. A hajók
kedvesek, familiárisak. A mi parancsnokunk például elsõrendû, szíves, joviális
ember. És két eleven, valóságos magyar hajós-tiszt van a Zrínyin. És van a többi hajón is. Íme: nemcsak kivándorlás céljából
megy tengerre a magyar. Milyen merészeket gondol azután a tengeren az ember.
Mikor majd sok-sok magyar zászló lobog a vizeken. Mikor majd nem hurcolják
idegenbe idegen hajók a gyámoltalan magyarok ezreit. Csakhogy káromkodnak a
Pest megyei legények s nekik van igazuk. Pedig barátságos, magyar hajón vannak.
Nem segít mirajtunk semmi. Még a püspökök imádsága sem. Holott százezer
forintos fizetéseket kapnak az imádkozásért. És a gróf urak nemes hazafiassága
sem. Ezeknek is sok százezer forint jövedelmük van azért, mert szeretik a
hazát. Nekem határozottan bujtogató természetem van. Ma délelõtt megint szóba
álltam magyar testvéreimmel. Azt kérdeztem tõlük:
-
Sok kára volna abból Magyarországnak, ha a kalocsai érsek helyett egy káplán
imádkoznék s ha Zichy Jenõ nem szeretné a hazát?
Azt
válaszolták, holott igen jó katolikus és hazafias parasztok, hogy - nem.
Azután
megint káromkodtak. Én nem akartam többet mondani nekik. Féltem, hogy mire
Fiuméba érkezem, már várni fognak reám az Andrássy Gyula zsandárai.
(Messina,
szeptember 18. )
Budapesti Napló
1906. szeptember 22.
A. E.
|