|
- Szicíliai levél -
Gyönyörû
hajnalban föllobogózott Zrínyink kikötött az Etna alatt. Máltából érkeztünk
ernyedten a tegnapi forróságtól. Catania kikötõjében zászlós, bokrétás minden
hajó. Szeptember huszadik napja: az olasz unió ünnepe. Csillog a csöndben
pipáló Etna hava. Szép, áhitatos, délszaki reggel ez. Tíz templomban
harangoznak legalábbis. Összehangolt, muzsikáló harangokkal. Ezek a harangok
aligha az egységes Olaszország örömére zúgnak. Szicíliában vagyunk: pap vagy
öszvér minden második élõlény. A dómban nagyon szürke, hétköznapi mise.
Trikolor csak minden ötödik házon leng. Néhány ódon keresztes házon az utolsó
választások jelmondata: „Éljen a keresztény-demokrácia.” Azóta X. Pius egy
kicsit belekönyökölt ebbe a szenteltvizes demokráciába. Majd lesz ennek más
neve.
A
Villa Bellini elõtt fehér plakátokat olvas egy csoport. Az olasz szabadkõmívesek
kiáltványa. Tele van vele Catania s bizonyosan egész Szicília. Harcias
kiáltvány ez a nemzeti ünnepen. Palermóban bizonyosan valamennyit letépették
suhancaikkal a papok. Hát még Szicília belsejében. A Nasi városában s más
helyeken. Catania talán még a legeurópaibb fészke ennek a szép, vad szigetnek.
Az aláírás a plakáton: Ferrari nagymester. A vatikáni Rómát vádolja keserûen.
Mazzinit idézik meg a szabadkõmívesek. Hát ilyen Olaszországról álmodott-e
Mazzini? A Vatikánt és butító, fosztogató hadát nyögi Itália. Ma jobban, mint
valaha. Így állítja nagy igazsággal a plakát. Még Spanyolország is levetni
készül a pápai igát. Franciaország nagyszerû harcokban végleg legyûrte a
reakciót. Oroszország újjászületésre készül. Szabadság, demokrácia és szociális
haladás szerencsés országokban mindenütt triumfusra készül. „Olaszok, a mai
nemzeti ünnepen, meaculpázzatok. Olaszország ma is a pápaság zsákmánya. Föl
kell még egyszer szabadítani Olaszországot”.
Mindjárt
verekedés támad a plakát elõtt. Ingerülten hadonásznak az emberek. Végre is két
õsz polgár szava gyõz. Ezeket lelkesíti a plakát. Még vannak garibaldisták
Olaszországban. Vannak még Szicíliában is. Különös tragikomikus tréfája a
fejlõdésnek. Olaszországban is úgy történt, mint Magyarországon. Az a nemzedék,
mely a hatvanas évek végén s a hetvenesek elején élte ifjúságát, világos lelkû
szabadgondolkozó. Akik már eltávoztak vagy már nagyon õsz fejjel élnek
közöttünk. Az újabb nemzedéket pedig már suttyomban a reakció nevelte föl
önmagának. Keresztes diákbrigádjai Olaszországnak is vannak. És az olasz
kultuszminiszter nem mert elmenni Milánóba, ahol az olasz tanférfiak a
felekezeti iskolák eltörlése mellett emeltek harsány szót. Olaszországot is
átitta lassú szivárgással egészen a reakció. Mint Magyarországot s mint a
kultúrharc után Németországot. Akiket meg nem mételyezett a klerikalizmus, azok
hiába tekintenek szét. Nincs tábor, amelyhez csatlakozzanak. Rómának sikerült
megfullasztani világszerte a régi liberális demokráciát. Maga Mommsen kénytelen
volt a szociáldemokráciában reménykedni. Olaszország szabadgondolkozói sem
tehetnek mást.
De
legalább harcolnak, nem úgy, mint Magyarországon. Íme, a legsötétebb
Szicíliában is világítanak. Sekrestyéjében keresik föl a papot. Csak nekünk,
magyaroknak, kell fölfalatnunk hang és jaj nélkül. Mi vagyunk a népünnepek
versenylepénye. Egyik oldalról a klerikalizmus, a másik oldalról a mágnás-had
fal minket. Bajos lesz így egészben maradni.
Estefelé
indulunk Cataniából. A mólón verkli mellett munkások mulatnak. A harangok újra
zúgnak, de a nóta hallik, mert ez a nóta a Marseillaise.
(Catania,
szeptember 20.)
Budapesti Napló
1906. szeptember 25.
A. E.
|