|
(Ami Párizst Párizzsá teszi - Két kicsiség -
A taximéter és az autóbusz - Mikor sehol sincs szezon - Nagyon szerencsétlen
emberek - Málta és az angolok)
Párizst
Párizzsá nem a bedekkeri nevezetességek teszik. Ezer apróság, millió serege a
parányinak. Csak akkor érzi ezt az ember, ha elhagyta a várost, a Várost.
Mintha levegõtlen levegõt szívna, akárhol jár. Szeretné önmagát megszégyeníteni
s nevetségessé tenni ezt a gõgös misztériumot. Nem sikerül, mert ez a misztérium
nem is misztérium. Csakugyan Athénból távozunk, ha Párizsból távozunk. Egy nagy
fórumról, ahol minden cselekvésünk köz-cselekvés. Ahol mindenkit érdekel minden
s mindenki részese egy folytonos, összeömlõ érdeklõdésnek. Íme eszembe jut két
olyan kicsiny dolog, hogy szinte szamárság. Három hét óta utazok s járok-kelek
vonaton, hajón. Ostoba bárkán, rossz nápolyi kocsin, máltai automobilon,
velencei gondolán. Talán a tarka alkalmatosságok hozták emlékezetembe. Egy
napon, valami két évvel ezelõtt Párizsban taximéteres kocsik jelentek meg az
utcákon. De nem is taximéteresek, hanem taxaméteresek. Egyelõre vagy ötszáz.
Másnap az újságok az új rendrõl írtak sokat természetesen. Harmadik napon
levelek érkeztek a lapokhoz. Hogy a taxaméteres kocsik - mozgó grammatikai
botlások. A taxis - görög szó s töve nem: a.
Nem taxaméter hát, amit a németek botlása tett használt szóvá, hanem taximéter.
Tíz nap múlva ki kellett cserélni a táblákat, s ma Párisban nincs taxaméter.
Csak sok-sok ezer taximéter. A másik az automobil-omnibusz esete. Párizs
fölfortyant, mikor a gyors omnibuszok evvel a hosszú névvel megkezdték a
forgalmat. Nincs ideje s kedve az embernek ilyen hosszú neveket használni.
Egész Párizs versenyzett a kitalálásban s pár nap múlva megszületett az
autobusz név. Ma így hívja az automobil-omnibuszt egész Párizs. Ez a két
kicsiny, szamár dolog: Párizs. Az a Párizs, mely szinte individuum gyanánt él,
szabályoz, szépít, uralkodik. Mely befoly, beleszól még talán az álmainkba is.
Ez az a kultúra, ami kultúra. Nem csodálatos épületek, múzeumok, utcák, gyárak
által. Száz év se kell, s Berlint álmélkodva nézheti talán a párizsi is. Finom
érzékenysége az intellektusnak, a rezonáló képesség, a nyugtalanság, a
társadalmi együttélésnek valami kiválóan nemes, derûs, indiszkrét fölfogása. Ez
az.
2.
A Riviéra még nyári, poros, tikkadt, szomorú. Monte-Carlóban egyetlen asztalnál
játszottak. De már készült a szezonra a Côte d’Azur, mikor a napokban láttam.
Ám a tengeri fürdõk hûvösek s Norvégia partjain pláne nem lehet meleg. Velence
szép, szép, de semmittevõ s nagyon pénzes uraknak unott is lehet már. Kairó még
forró s Taormina felé is korán van még kormányoztatni a finom jachtokat. Emberi
dolgot mívelünk, ha egy nagyon szerencsétlen társadalmi osztályról beszélünk. A
világjáró milliomosokról, akik igazán nem boldog emberek. Ahol még a históriai
nemesség él s uralkodik, ott nem szomorú az õsz. Ilyenkor kezdõdik a
kastély-élet, a szüret, a vadászat. De nem minden ország Oroszország,
Ausztria-Magyarország avagy Poroszország. Már a francia kékvérûek között is
kevés a boldogok száma, akiknek kastélyuk és domíniumuk van. Ellenben mit
csináljon az amerikai dúsgazdag? A fölcseperedett német, francia vagy angol
burzsoá? Kastélyt s uradalmat vehetne, de nincs vérében az idõpusztításnak az a
fajtája, ami a tradicionális, históriai nevû gazdagoknál dívik. Tehát az év
nagyobb részében bolyong. Akkor amikor sehol sincs szezon. Fantáziája semmi,
érdeklõdése korlátolt, energiája kicsi. Fáradt a családi életre s tehetetlen a
munkára. Nem kárpótolja a mûvészember fájdalmas gyönyörûsége sem, hogy énjét,
lelkét egyre növeli. Szent komolysággal állítjuk, nagyon szerencsétlen emberek,
de úgy kell nekik.
3.
Málta érdekes világ s az ember megsejti benne, hogy milyen lehet az angol
India. Vagy egyáltalában minden angol gyarmat. Hogy ahol vagyunk, ott angol az
úr, érezzük azonnal. Hogy nem szeretik az angolt, azt is. Pedig a kormányzósági
palotában, a máltai lovagok egykori rezidenciájában ott van a híres emléktábla,
mely szerint Európa határozata s a máltaiak szeretete folytán az a sziget
örökké Britanniáé. Afrikai forróság, hitvány vegetáció. De Málta lakói mégis
jómódúak. Éli a maga életét a sziget. Külsején görög, olasz, francia, sõt mór
hatás jobban látszik, mint az angol. Sebaj: Málta azért angol s az fog mindig
maradni. Szeretni aligha fogják valaha is az angolokat. De kicserélni sem
cserélnék ki más urakkal. Egy szkeptikus, mûvelt magyar ember mondása forgott a
fejünkben folyton:
-
Szép, szép a függetlenség, de nem kis nációnak való. Mai rendjében a világnak
kis nép vagy kis ország számára a legszebb álom angol gyarmatnak lenni.
(Velence,
október 1.)
Budapesti Napló
1906. október 5.
A. E.
|