I.
Egy francia darabont
Clemenceau
egy darabont, egy haladó párti - Franciaországban. Nacionalisták írják, hogy
már régen ajánlgatja hazáját Vilmos császárnak. Ezer szerencse, hogy Vilmos
ezidõszerint nincs vásárló kedvében. Pedig Karlsbadból a múlt hetekben ezért
ment egyenesen Berlinbe Clemenceau. Nos, ez a darabont, ez a haladó párti
Clemenceau szûkebb pátriáját, Roche-sur-Yon-t látogatta meg a minap. Beszédet
tartott ott s istentelen lelke úgy ellágyult, mint egy gyermeké. Végignézte egy
pillanat alatt az utat, mely a szülõföldrõl õt egykor elvezette. Mennyi
küzdelem, mennyi könny, mennyi siker s mennyi csalódás. Hány sebet ejtett
gonosz ellenségen s hány kegyetlen sebet visel a szívén titkon ma is. De erõs volt,
mert szülõföldjének ereje élt benne. Pár évvel ezelõtt már eltemették, mint
erkölcsi halottat. Szülõföldje és géniusza fölemelte: ma Franciaország
leghatalmasabb minisztere. Õ, aki hazaáruló, akit már eltemettek az ellenségei.
Elégtételét rohanó udvariassággal hozta meg az idõ. És õ íme könnybelábadt
szemmel áll meg szülõföldjén. És zengi a szülõföld dicséretét. Azt írják a
lapok, hogy vele sírtak a hallgatói is. Olyan forróan, könnyesen tudott arról
beszélni, hogy mi a szülõföld. Mert Clemenceau mûvész is. Nem csupán hazaáruló
és miniszter. Vad, nagyszerû temperamentum, költõ és ember. De ezek után pláne
nem fog szóba állni vele Vilmos császár. Nyilvánvaló, hogy Roche-sur-Yont nem
adná el Clemenceau. Már pedig vagy egész Franciaország vagy semmi. Manapság a
hazaárulók nem korrekt üzletemberek.
II.
Utaznak az oroszok
Írják,
hogy a Riviérára már sokan érkeztek s Velencében is most õk vannak legtöbben:
az oroszok. Azóta otthonosak Európában, mióta otthon bajok vannak.
Nagyhercegtõl jómódú szatócsig mindenki világjáró. Párizsban néha annyian
vannak, hogy elkerülni nem tudják egymást. Persze, hogy a vacogó fogú francia
tõkés jóra véli ezt. Utaznak, gondolja, mert sok a pénzük. Még sem lehetnek
olyan nagy veszedelemben a kölcsönadott milliárdok, mint gonosz hírlapok
állítják. És az sem igaz, hogy szomorúak. Cannes egész szezonban zajos az orosz
cécóktól. A világjáró orosz nem szomorú ember. Igaz, hogy így regényesebb
volna. De nem szomorú, sõt éppen ellenkezõleg. A franciáknak van egy elmés,
vigasztaló mondásuk. Ha a nihilisták jutnak Oroszországban kormányra, az is -
kormány lesz. A kormánynak pedig legfõbb kötelessége a régi adósságot
törleszteni s az újat csinálni. Az oroszok is ilyen filozófiával nézhetik a
dolgok veszekedett folyását. Ha a nyakunkon marad a fejünk, nagy baj nincsen.
Mindenképpen jobban lesz, mint most van. De ezt a filozófiát azok, akiknek
pénzük van, evvel bõvítik ki: de addig mégis csak biztonságosabb idegenben
élni.
III.
A legjámborabb pápa
Azt
hitték, hogy õ lesz a legjámborabb pápa. Velencében pláne azt hitték. Most
azután bámulva néznek az õ megvadult ex-pátriárkájukra. Pedig Velencében tudják
ám a pápát szidni. Hallgattam négy évvel ezelõtt a Quadri-kávéházban egy
politizáló, olasz társaságot. Egy olasz újságíró meséli nekem, hogy majdnem
minden héten új, klerikális lap indul Olaszországban. És nem a régi hangon
írnak. A kis Difesa, például, a velencei klerikális lap, úgy harap, mint egy
veszett macska. A klerikális egyesületek száma Olaszországban három év óta
megduplázódott. A legjámborabb pápa félelmetesen dolgozik. Brutuskodott,
játszotta a mamlasz aggot itt Velencében. Most azután õszinte.
(Velence,
október 6.)
Budapesti Napló
1906. október 9.
A. E.
|