65. RIVIÉRAI KÉPEK

Ime a Hold kék, esti tengerszérûkre fehér, finom ezüstkévéket ágyaz. Saint-Martin és Monaco állnak keményen, haragosan egymással messze-szemben. Óh ez még nem az a bizonyos szezon, de sohase szebb a Riviéra, mint most. Némely estéken ajánlatos korán lefeküdni, mert túlságosan szépeket lát s határtalanokat gondol az ember. Ez a csodás õsz s amott egy hajó, melyrõl muzsikaszó jön.

Tegnap meghalt Monaco maire-je, gróf Castaldi. Monte-Carlóban elhallgattatták az olasz muzsikusokat a gyász jeléül. A játék nem állott meg, de az olasz muzsikusok elnémultak. És jött az este és mit csináljon Monacóban az, akinek ilyenkor muzsika-szomjúsága van. Hirtelen egy pompás, vörös hajón fölgyúlnak a lámpák. Kemény, vad, vidám mars zendül s a sétálók meglepetve néznek a tengerre. Meglepetve verik vissza a muzsikát a szép, különös árnyékú hegyek is.

A hajó kacéran megmozdul s majdnem tánc-ábrákat ír le. Nem fantom-hajó ez, de egy amerikai milliomosnak valóságos jachtja. Soha szebb báltermet e ringó, úri, fényes, vörös hajónál. És a hajó szalonjában táncolnak és ideges asszonyok furcsákat kacagnak, szinte félel­meseket a hajón. Pajzánkodik a hajó s néha-néha a világos parthoz közeledik. Egyszer megáll szemben Monte-Carlóval, a kaszinóval. Ekkor valami gyászindulót játszanak a muzsikusok. Azután kacagás és újra vidám muzsika. S a tréfás, boldog, bálozó hajó trombitálva, rohamban vág neki a nyílt, nagyszerû tengernek.

*

Nizzában, a tengerparti korzón, ilyenkor otthonosak a tolókocsik. Sütkéreznek a napon azok az öreg urak, akik eltáncolták, ellumpolták - a lábaikat. Néha tíz-tizenöt tolókocsival s öreg úrral találkozik sétáján az ember. Beplédezett, nyomorék lábaikkal, ahogy kerekeken gurulnak, olyan furcsák. Bizonyosan a sétákról álmodoznak, állongásokról, iramodásokról. Most egy libériás vagy libériátlan inas inaira vannak õk bízva, aki unalommal vagy gyûlölettel tolja a kocsijukat. És rohannak el mellettük kis, éhes, de csinos nõcskék. Fürge szerencsevadászok, sietõ napszámosok, elegáns urak, éhes proletárok. Mindenkinek más a vágya, más célú a futása. Mindenkinek van oka, hogy rohanjon. Hogy várjon, akarjon valamit, vagy kétségbeessen valamiért. És a tolókocsik emberei sápadtak az irigységtõl. Nem a mások vágyait irigylik, de a járást. Csak a járást, a két láb vidám, erõs cserélgetését. És a törtetõk, kik lélekszakadva futnak valami után, nem is sejtik, hogy tõlük éppen szegény, szaladó lábukat irigylik.

*

Cannes a Riviéra elõkelõ fészke: Londonnak, Szentpétervárnak s Drezdának a fiók-udvara. Nagyherceg, fõherceg, herceg annyi van Cannes-ben, mint másutt sehol. Divat, hogy itt kössék azokat a fejedelmi házasságokat, amelyek valami okból otthon kényesek volnának. Most János-György szász herceg is itt házasodik össze Bourbon Mária-Immaculata hercegnõvel. Az özvegy szász királyné mint háziasszony, igen neves vendégeket tisztel ez alkalommal a Mária-Terézia-villában. A Riviéra és kóbor népe pedig egészen meg van illetõdve, hogy ilyen nagy esemény mellett asszisztálhat. Szász herceg és Bourbon-hercegnõ: csak az újságírók mulatnak titokban. Õk persze Cannes-ban is ott vannak. És már elõre ujjonganak: micsoda botrány lesz még ebbõl a házasságból. Ma már polgárilag õk egymáséi, a herceg és a hercegnõ. Holnap jön áldásával Miksa szász herceg, aki pap és tanár Svájcban. Ominózusabb nászt még nem ültek mostanában.

(Monaco, október 29.)

Budapesti Napló 1906. november 2.

Ady Endre