69. CLEMENCEAU ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK

Vérbeli francia újságíró bántani is csak respektussal bántja azt a Clemenceau nevû újságírót, aki ma Franciaország miniszterelnöke. Szélhámosok és lelki koldusok bizony ellepték ezt a mi pályánkat egy kicsit, de még mindig nemes emberek céhe ez. Annyi a bolondos, a nagy, a derék, a jó, a naiv emberek száma itt, mint sehol. Hogy is gyûlölhetnék az igaziak azt a Clemenceau-t, aki mívelt, litterátus elme, holott politikus? Karrierje olyan bátor, olyan szokatlan, hogy csak újságíró tekintheti végig, s okvetlenül megindultan. Õk, az újságírók, az igaziak, a cinizmusba takarózók, tudják valóban, mi az, ha intelligens embernek ennyi sikerül. Ez már majdnem a vallási mirákulum, a csoda, a vér-felhõ az egen, mely már majdnem azt jelenti, hogy elvész a világ.

Clemenceau kormányhatalma tényleg csoda-e avagy az új demokrácia egyik hõstette?

Primitív lelkû és hitû korokban avagy rendkívüli viszonyok között ült már a hatalom székén csiszolt intellektus vagy mûvésztemperamentum. Hiszen még Magyarországon is lehetett már miniszter egy báró Eötvös József s Echegaraynak Spanyolországban sem árthatott, hogy író. A Disraeli példája rossz volna, mert Angolország mindig mert más lenni, mint körülötte a világ. A Goethe példája még rosszabb, mert az az idõ egy kis paródiája volt, a tagolt, alvó Német­országban, akkor a poéták és filozófusok országában, a renaissance-nak.

Igen, úgy látszik, hogy Clemenceau sikere a rettegett demokráciának egy gyönyörû diadala. Nem hiába, hogy Renan mindig mondta azoknak a kedves, athénieskedõ lelkeknek, akik a demokráciától féltették az intellektuális kultúrát és mûvészetet, hogy ne féljenek. A demokrata mumus jól is viseli magát Franciaországban. Hogy tudna másképpen szociáldemokrata lenni Anatole France s hogy juthatott volna a miniszterelnöki székbe az író Clemenceau? Új idõk és új csodák: Renant úgy temette Franciaország, mint egy királyt. És, valamikor, ha valaki herceg volt vagy gróf, hatalomra jutott éppen úgy, mint ma már egy újságíró. Nem is régen, mikor Franciaország legnagyobb íróját meg akarták tisztelni, hát pair-ré nevezték ki Victor Hugót. Ma szakegyleti tag s népgyûlésen szónokol - Anatole France. Nehezen, de közeledik az idõ, amikor legenda lesz a nagy embereknek az az osztályozása, hogy az elit érti-e meg õket, vagy a tömeg. Persze csak ott, ahol a demokrácia nyûgtelen, nagyszerû dicsõséges, mint Franciaországban. Az elit egyre nagyobb lesz s lassanként tömeg lesz. És nemsokára az analfabéták legföljebb csak Magyarországon boldogulhatnak, még a politikában is.

Ezt látják, ezt érzik a francia újságírók. S ezért tisztelik Clemenceau-t azok is, akiket redakciójuk ellene uszít. Ezek a derék, jó emberek, az igazi újságírók értik az idõ beszédjét. S Clemenceau-ért kell lelkesednie minden országok újságírójának.

(Nizza, november 4.)

Budapesti Napló 1906. november 11.

A. E.