|
(Az orkán - A Côte d’Azur Rapide - Német
szezon - A derék apa - Játékosok - Álomország - Készülõdés a farsangra)
A
Côte d’Azur Rapide, Európa leggyorsabb és legelegánsabb vonata november
negyedik napján érkezett elõször e szezonban a Riviérára. No szép állapotot
talált itt: Nizza és az egész Riviéra egy óriási orkán vizitjét sínyli. Éppen
Nizzában voltam azon a délutánon, mikor ez a déli, úri, finom, kék tenger
megbolondult. Erõnek erejével be akart hömpölyögni a Place-Massenára. Azóta
pedig, egy hete már, nem kacagott reánk kétszer sem az õ egyetlen, kék és
szinte gerlés kacagásával Napfényország. Esik, esik, esik s egyetlen
vigasztalásunk, hogy most már hivatalosan itt a szezon. A Côte d’Azur Rapide
ezt jelenti s ezt hirdeti minden.
És
gyûlnek, gyülekeznek angolok, németek és oroszok. A Riviéra téli újságjait
írják már, s színházi plakátok mindenütt. A Figaro, a Gil-Blas s egy-két
londoni lap leküldték az õ különüket a szezonra. És Monte-Carlo várja minden
nap az olasz muzsikusok nagy bánatára az õ budapesti cigányait. Szóval itt a
szezon, s mindenki azt jósolja, hogy ez a szezon német szezon lesz. Mert voltak
itt amerikai, angol, francia és orosz szezonok. Az idén a németek csõdülnek
bosszantóan és csodásan ide. Igazuk lesz azoknak, akik néhány év óta a Riviéra
csõdjét hirdetik. A német inváziót nem bírja ki olyan hely, melynek mottója
pazarság, úri hazárdság és szépség.
A
kaszinóból kevés hír érkezik ki: némán és elkeseredetten folyik ott a harc.
Tegnap megismerkedtem egy síró némettel, akinek meghalt a felesége s õ tavaly
óta itt él a bankban:
-
Hatvanezer márkát vesztettem el uram, s most a gyermekeim pénzével játszom.
Nem
szidtam le az ipsét, mert Monte-Carlóban különösen-különösen tréfás a
moralista-szerep. Õ pedig nagyon komolyan folytatta a vallomását:
-
Már pedig ahogy én a gyermekeimet szeretem, agyonlövöm magamat, ha [ezt] a
pénzem is elvesztem.
Íme,
új típusa a könnyelmû németnek. Germánia nagy jómódjából már ilyen típusok
teremtésére is telik. Íme, a gyöngéd apa, amikor rulettezik. Pfuj, be csúnya a
német, még mikor könnyelmû is.
Itt
találtam egy sereg régi ismerõsöm, akiket két évvel ezelõtt is úgy láttam
szorongani, szenvedni, küzdeni a játékasztalok mellett, mint ma. Itt az öreg
csúnya hercegnõ, udvarhölgy, egykor III. Napóleon udvarában. Szegény öreg dáma,
nagyon sok pénze lehet, nem tudja elveszteni, hiába erõlködik. Még a kokottak
is régiek, csak gyémántjaik újak, akiknek vannak gyémántjaik.
A
kikötõben már jachtok vannak. Este pedig öltözve, nagyon öltözve ténferegnek az
emberek. Mert mégis mintha itt nem volna eleven senki. Minden olyan, mint
valami nagyon nem tökéletes álom. Mi adja itt az életnek ezt az élettelen
vibrálást és színt? Talán egy kicsit a vidék félig hamis flórája. Talán éppen
az élet túlságos sûrûsítése. Talán és legbizonyosabban, hogy akik idejönnek,
azok majdnem mindnyájan antiszociális lények. Társadalmon felül vagy
társadalmon kívül állók.
Egy
gyilkos mementója van ennek az országnak. Nizzában egy teljes esztendeig
készítik a farsangi bolondságok programját. Már ma például egészen kész a jövõ
farsang terve. Ez a clou-ja, az eseménye, a lelke a szezonnak. És minden
farsangon mindenkinek savanyúra görbül a szája. Nem tudnak az emberek ma
bolondok és boldogok lenni még a Riviérán sem.
(Nizza,
november 10.)
Budapesti Napló 1906.
november 16.
A. E.
|