Párizs
visszakívánja az utálatos, csúnya, vén, szigorú Anasztáziát. Ilyesmit is csak
Párizsnak szabad akarni: hogy állítsák vissza a cenzúrát. Írók és színházi
emberek most már komolyan megijedtek a színpadi mocsoktól. Azt mondják, inkább
legyen cenzúra, mintsem a disznóság elnyeljen minden írói törekvést. Csak az
nem jut eszébe Párizsban sem valakinek, hogy a színpadé az eredendõ bûn. No
mindegy, nézzük mi is úgy a dolgot, mintha a színpad szent valami volna. Tehát
arról van szó, hogy Franciaország visszanyerje a cenzúrát.
Így
mulat az emberiség: mindig el-eltörül valamit, hogy azután küzdhessen a
visszaállításáért. Most Párizsban a cenzúra van soron: vissza kell állítani az
ízlés és erkölcs nevében. Mert kezdenek nagyon hódítani azok a színpadi mûvek,
melyekért otthon nálunk bolondul a Vígszínház publikuma. Tetszik ugy-e érteni,
milyen mûvekrõl van szó? Azokról, amelyek a legegyszerûbb és legbanálisabb
emberi cselekedetet cifrázzák és állatiasítják. Hogy errõl az igen elterjedt
emberi cselekedetrõl ne lehessen írni, azt senki se mondja. De hogy errõl
durván komédiáznak s hogy festékes arccal, röhögtetõ szándékkal beszélnek róla,
ez szemtelenség. Mint a szellemes Harduin mondja: némely embereknek nem adatott
meg az elmésség adománya, tehát disznókodnak. Ugyanõ azt tanácsolja, hogy az
obszcén színházak függesszenek ki valami cégért. Olyasvalamit, amit vidéki
városokban szokás némely éjjeli mulatóhelyekre. Ez tudatná a publikummal, hogy
az illetõ színház darabjai nem az üdvözülés vagy a római limesek kérdését
bolygatják. De akkor bemenne-e a publikum, mely öntudatlanul is nagyon helyesen
úgy állapította meg, hogy ha színpad, legyen színpad s ne bántsa a komoly
kérdéseket, amire nem való. És az is más kérdés, hogy a cenzúra megállna-e az
ízlésszempontoknál.
Van
elég béklyója a mai embernek. Szabad-e a béklyókat csak azért szaporítani, hogy
a szekszuális ügyeket frivolul ne tárgyalja a színpad?
Más
társadalmakról nem szólunk most, de Franciaországnak igaza van. A híres,
szerelmes, frivol ország megijedt attól, hogy milyen sterilis egy félszázad óta
Franciaországban a szerelem. Nemsokára már néptelenedni fog szegény Gallia s
bizony itt most rettenetesen komoly dolog az, amit hirtelenében nem is tudunk
helyesen megnevezni. Mondjuk: a puerikultúra. Hogy Franciaországban még a
cenzúrát is visszaállítanák talán a színpadi disznóságok ellen, érthetõ.
Természetes dolog ez egy megriadt s ambiciózus nagy társadalomban. Hiszen
komoly cikkeket olvasunk egy kísérleti, embertenyésztõ intézet fölállításáról.
Ez nem tréfa és nem disznóság, de tudományos gondolat. Szóval Franciaország
megsokallta, hogy polgárai és polgárnõi ledér mulatságként kezeljék a
szerelmet. Persze az más kérdés, hogy ha majd csak morális darabok kerülnek a
színpadra, nemesebb lesz-e a színpad s - népesedõbb kedvû Franciaország.
(Párizs,
november 18.)
Budapesti Napló
1906. november 22.
A. E.
|