77. GABRIEL SYVETON

(Párizsi levél)

Gabriel Syveton az Isten, Család és Tulajdon nemzeti hõse volt Franciaországban. Életérõl könyvet kellene íratni minden nyelveken s szétszórni e könyvet sok ezer számban. S valahol inkvizíció folyik a Haza nevében, ez igékkel kellene a bírókhoz szólni:

- Hazafias bírók, emlékezzetek Gabriel Syvetonra.

Két lap, a Matin és a Journal, kaparták ki sírjából a halott Syvetont. Bizonyára engedik békében rothadni, ha barátai nem esztelenkednek. De Syventonból nacionalista hívei okvetlenül Bartha Miklóst akartak csinálni. Szobrot, eleven, dicsõ-halottat, akinek érc-mása elõtt századok múlva is leboruljon a francia hazafi.

Ez a Syveton egyébként, ez a gazember, éppen két évvel ezelõtt ölte meg magát. Rochefort váltig állítja, hogy a hazátlan bitangok tették el láb alól. Elment, ennyi bizonyos s emlékül hagyta - a Syveton-ügyet.

Gyorsabban senki sem hódította meg az életet és Párizst, mint Syveton. Okos és alkalmas idõben érkezett a kis, bélpoklos éhségû, vidéki tanár. Déroulede számûzetésben s vezetõre van szüksége a nacionalista urak kopófalkájának. A Dreyfus-pörben még olyan erõs a naciona­lizmus esélye, hogy akár elõleget szedhet rá s szed is.

Garabonciás diákként jön s Messiásnak teszik meg. Polónyi Géza kismiska lett volna, mikor a nagy Gábriel az Isten, Család és Tulajdon védelmérõl beszélt. Még a nemes és naiv Jules Lemaitre is Krisztust lát benne. A mágnások úgy becézik, mint nálunk Darányi Nácit. Castellane gróf titkárául fogadja tízezer frank fizetéssel. S mikor Syveton a parlamentben pofonüti az öreg, radikális hadügyminisztert, Andrét, Castellane gróf fölemeli a fizetését.

Püspökök, mágnások, apáca-féltõ öreg milliomosnõk, szerzetesvédõ bigottak, hatalomra éhes tábornokok, valláserkölcsi alapon álló írók, munkás-gyûlölõ gyárosok, a szocializmustól balgatagon rettegõ kispolgárok, az „éljenahazá”-tól megrészegült utcai tömegek kedvence õ, Párizs új, sárkány-ölõ Szent György-lovagja, a francia Ugron Gábor vagy még több.

Jules Lemaitre-rel és Louis Dausset-vel megcsinálják a hazafiak Ligáját, a francia tulipán-szövetséget. Ekkor van Syveton a csúcson s ekkor él legpompásabban. Közben megházasodott, elvett egy módos belga özvegyasszonyt, akinek egy kis leánykája van. Hát mire lett volna jó a francia Tulipán-szövetség? Syveton harmincötezer frankot keresett évenként s háromszázötvenezret költött.

Ez az ember: állat volt a legcsúnyább fajtából. Talán egy kicsit beteg is, de minden ocs­mány­ságra képes. A Matin, a Journal hivatalos adatokat közölnek a Syveton-bûnpörbõl. Annyira hivatalosak, hogy a bíróság megindította ellenük az eljárást, hivatalos titok megsértése miatt. Francia lapok megtehetik, mi századrészét nem írhatnók le Syveton bûnös és perverz cselekedeteinek. Vén dúsgazdag asszonyokat, mint Lebaudy asszony, s nagyon sokat beteges hajlamaikban lesett meg s használt ki. Pumpolt mindenütt hazafias célra s szocialistaellenes propagandára. És közben tizenhárom éves mostohaleányát megrontotta. Családi fészkét bepiszkolta. Egy-egy perverz vágyára vagyonokat költ s ezért embereket áldoz föl, ha kell. Párizs képviselõje s a hazafiak bálványa. Mikor azután az Isten, Haza, Család és Tulajdon hõsérõl már-már minden kiderül, megöli magát. Az istentelen, a Hazából seftelõ, a Sodoma-bûnû családrontó, a tolvaj.

Ezeket látjuk a Matin és Journal leleplezéseibõl még világosabban, mint eddig.

S annyi bizonyos, hogy a Jules Lemaitre-ek, a becsületes és naiv hazafiak keserû lélekkel otthagyták a nacionalizmust. S annyi bizonyos, hogy Franciaországban most már véglegesen befellegzett azoknak, akik nagyon tüntetõen hazafiak. Hejh, nem ártana, fõképpen Magyar­országon, plakatíroztatni ez esetet. Ha már a Fejérváryék hazaárulását nem lehet. „Jó emberek, vigyázzatok a hangos hazafiakra”. Talán Magyarországon is enyhülne akkor a nagy és hazug hazafiak terrora. Hogy már legyen szabad élniök végre a becsületes, munkás embereknek is. Akik igazán hazafiak s nem azért, hogy leplezzenek valamit.

(Párizs, december 6.)

Budapesti Napló 1906. december 9.

A. E.