I.
Az idegenek
Mivel
Franciaország népessége nem akar nõni, idegenek lepik el Franciaországot. A
naturalizáltakon kívül több mint egy millió idegen él máris Franciaországban.
Nem a vendégekrõl, kéjutazókról s egyéb gyökeretlen nomádokról van szó itt, de
állandó lakókról. S a legsovénebb franciák sem tehetnek mást, látván e dolgot,
mint sírnak. Mert a tudományos gondolkozás Franciaországban még a nacionalista
agyaktól sem idegen. A Természet nagyúr s a Természet hajtja az idegeneket
Franciaországba. Mivel Franciaországnak kevesebb lakosa van, mint amennyit el
tud tartani, a differenciát pótolják az idegenek. A horror vacui törvénye ez, ha úgy tartják: a Természet betölti azt
az ûrt, amit a francia születési statisztika mutat. S természetes, hogy a
Keletrõl jönnek a bevándorlók: németek, szlávok, szláv zsidók, görögök. S ha
ezek nem jönnek elegen, jönnek majd kínaiak és japánok esetleg. A Föld is
Keletrõl Nyugatra forog: Keletrõl jönnek mindig új ember-rajok az elhasznált
nyugati emberhadak helyébe. Lehet, hogy azért nem akar elég francia születni,
mert a Természet elõre tudja, hogy a franciák nem tudnának megfelelni az új
életfeltételeknek. Ezért jönnek, vándorolnak be a keményebb, többet bíró
fajták. S Magyarországon bölcs dolog volna elmélkedni egy kicsit e jelenség
fölött. A magyar nép sztrájkol a gólya ellen vagy kivándorol, mert nem tud
megélni ott, ahol a grófok és a papok foglalják el elõle a földet, a földet, amely
az õ életfeltétele. De a Természet nem tûri az elnéptelenedést ott, ahol a
szaporodásra õ minden eszközt megadott. Egy millió határrendõr se
akadályozhatja meg a Természet korrigáló munkáját. A kivándorolt s meg nem
született magyarok helyett, akik föld nélkül élni nem tudnak és nem akarnak,
jönnek idegen, keményebb fajták, amelyek föld nélkül is tudnak életharcot
vívni. A latifundium jóvoltából így fog kipusztulni rövid idõ múlva
Magyarországból a magyarság. Az idegeneket szidni pedig annyit tesz íme, mint
nem érteni magunkat és a Természetet.
II.
A papok pálinkája
Franciaországban
sokat nevetnek mostanában a szent karthausi papok esetén. E szent papok, a pères chartreux, gyártottak egy igen
híres likõrt. Az állam kiûzte a karthausiakat s ellicitáltatta a likõrgyárukat.
A szent barátok dühöngtek, de a dühöngés mit se ért. Ekkor kijelentették, hogy
sebaj, mert Isten velük van. Isten nekik megsúgta, hogy hogyan kell a chartreuse pálinkát gyártani. De ezt a
titkot nem fogja az õ istentelen utódaik orrára kötni. Elmentek a dühös
karthausiak a szép Spanyolországba. A spanyol O.M.G.E., a La Union Agricole
szóba állt velük. Megvette tõlük a likõrgyártás állítólagos titkát s
fölállította a péres-chartreux-gyárat Taragonban. Ami ezután történt, különös
dolog. Lehet, hogy Isten helytelenítette az átruházást. Lehet, hogy a francia
éghajlat hiányzik a szent pálinkához. Lehet, s pálinkaszakértõk ezt állítják,
az a baj, hogy a papoknak Franciaországba[n] kellett hagyniok a régi,
fölhalmozott hatvan-hetven éves konyak-szeszt. Elég az hozzá, hogy az a
chartreuse, amit Taragonban gyártanak, kutya rossz. Ellenben a Franciaországban
maradt s ellicitált gyárnak, mintha Isten megsúgta volna a titkot. A chartreuse, amit Franciaországban
gyártanak még talán jobb, mint volt, már ti. annak, aki szereti. A spanyol
O.M.G.E. pedig szeretné visszacsinálni az üzletet a karthauziakkal. Azonban nem
könnyû azt ám visszaszerezni, ami egyszer a papzsákba került.
III.
A kártya csõdje
A
Clemenceau-kormány nem tréfál: a szerencsejátéknak véget akar vetni. Mindenütt.
Hiába próbálják kijátszani a legszebb érveket. A Clemenceau-kormány nem
játszik. Vagy ötszáz olyan fürdõ vagy üdülõhely van Franciaországban, ahol
kaszinó van. Ahol tehát szerencsejáték folyik. Clemenceau-t figyelmeztetik,
hogy megöli ezeket a helyeket. Megöli Franciaország idegenforgalmát. Például
Nizza tönkre fog menni, ha harminc-negyven játékbarlangját bezárják. Nizza
helyett majd az olasz San-Remo fog virágozni, mert oda költöznek a bankok.
Clemenceau nem bánja. Sírva kiáltják neki, hogy Monte-Carlo és Ostende malmára
hajtja a vizet. Még a franciák is oda fognak ezután járni játszani. Clemenceau
erre is azt mondja, hogy nem bánja s igaza van. Komolyan hirdeti a mai
Franciaország, hogy új társadalmat akar? Komolyan hirdeti, hogy egy demokrata
államban az élethez a munkán kívül más jogcím nem lehet? Ha komolyan hirdeti,
így kell lennie. El kell törülnie mindent, ami a munkát elbátortalanítja. Az
üzérkedést, vak esélyt, szélhámosságot, játékot. Lóverseny-fogadást,
sorsjátékot, kártyát, mindent. Mert addig a demokrácia üres jelszó s a munka
csak a gyámoltalanok és szerencsétlenek kényszere lesz.
(Párizs,
január 19.)
Budapesti Napló
1907. január 23.
A. E.
|