93. A VOLNEY TANULSÁGA

(Párizsi levél)

A Volney teljes neve: Cercle Artistique et Littéraire (7. Rue Volney). Tehát irodalmi és mûvészeti kaszinó a Volney-utcán. Közel a Jockey-klubhoz, elõkelõ helyen, Párizs szívében. Tagjai e kaszinónak: divatos piktorok, szobrászok, elõkelõsködõ írók és írogatók, szerencsefi színészek stb. És urak és mecénások. Olyan kényelmes, úri ez a klub, mint Keleten, például Magyarországon, a mágnások kaszinója. Mint ahogy ma már a legbutább és legbüszkébb mágnás se merné hangosan mondani, hogy az írónak és mûvésznek nincs joga a legképtelenebbül bizonyos, finom, elõkelõ élethez is. Hát kiknek van joguk, vagy volna joguk, ha nekik nem? És mégis megdöbbentõ tanulsággal szolgál a Volney. Évenként, szezon közepén mûvészeti kiállítást szokott rendezni a Volney. Zárt, finom kiállítást tagok és meghívottak számára. Lévén az üzlet mégis a legfõbb valami: beengedik az újságírót, hogy reklámot csináljon neki. Én most két éve már láttam egy kiállításukat. Tegnap megnéztem az ideit. Hát siralom, amit ezek a derék klub-mûvészek produkálnak. És siralom látni azt, hogy írók és mûvészek mint mennek tönkre, ha napi életmódjukkal a nagyvilági semmirekellõket utánozzák. A Volney-nek vannak tehetséges mûvész-tagjai. De megöli õket a kaszinó levegõje. Az elõkelõsködés, a „társaság” nyomása, a divat. Jaj annak az írónak és mûvésznek, akit az úgynevezett felsõ tízezer életmódja csábít. A mûvész - nomád lény.

No, no, nem kell megijedni, nem lesz ebbõl reakciós teória. Isten ments, hogy a kihalt bohémtípust támasszuk föl. Sõt gyalázata a társadalomnak, ha igazi író vagy mûvész kenyérgondokkal küzd. Azt sem kívánja senki, hogy ragyogó gallérja s vasalt nadrágja ne legyen a mûvésznek. Legyen ám, ha kell neki. Sõt legyen mindene, téli, drága bundája, sõt automobilja is. De hogy hogyan éljen, azt az egyénisége szabja meg. A kaszinó-mánia, az úri csorda-vágy, tönkreteszi a mûvészt. Ha jachtot akar s jachtot szerez s azon keresi a maga hangulatait s álmait, rendjén van. De ha úgy akar élni, mint Boni de Castellane, Károlyi Pista, Rothschild vagy Lánczy Leó, tönkrement. Mint mûvész tudniillik. Nagyon közönségesnek, nagyon jómódúnak s nagyon smokknak szabad csak bután vagy elõkelõskedõen élnie.

Hogy egy kis kritikát is írjunk az érdeklõdõknek a Volney tanulsága mellé, hát kétszáz­tizen­kilenc darabot állítottak ki az idén. Még azok is, akik divatból például az impresszionistákat, vagy pláne Gauguin-t utánozzák, hülyék. Lelketlenek, lendület nélkül valók. Nincs egy-két ügyes képen és szobron kívül semmi, ami valamit ér. De az igaz, hogy elõkelõ társaságban a Volneybõl lehet csak méltó vendégeket szerezni az irodalom és színmûvészet képviseletében. Ezek urak, kifogástalanul öltözõk, beszélõk, élõk. Még talentumuk is legyen?

(Párizs, január 24.)

Budapesti Napló 1907. január 29.

A. E.