(Párizsi levél)
A
Volney teljes neve: Cercle Artistique et Littéraire (7. Rue Volney). Tehát
irodalmi és mûvészeti kaszinó a Volney-utcán. Közel a Jockey-klubhoz, elõkelõ
helyen, Párizs szívében. Tagjai e kaszinónak: divatos piktorok, szobrászok,
elõkelõsködõ írók és írogatók, szerencsefi színészek stb. És urak és mecénások.
Olyan kényelmes, úri ez a klub, mint Keleten, például Magyarországon, a
mágnások kaszinója. Mint ahogy ma már a legbutább és legbüszkébb mágnás se
merné hangosan mondani, hogy az írónak és mûvésznek nincs joga a
legképtelenebbül bizonyos, finom, elõkelõ élethez is. Hát kiknek van joguk,
vagy volna joguk, ha nekik nem? És mégis megdöbbentõ tanulsággal szolgál a
Volney. Évenként, szezon közepén mûvészeti kiállítást szokott rendezni a
Volney. Zárt, finom kiállítást tagok és meghívottak számára. Lévén az üzlet
mégis a legfõbb valami: beengedik az újságírót, hogy reklámot csináljon neki.
Én most két éve már láttam egy kiállításukat. Tegnap megnéztem az ideit. Hát
siralom, amit ezek a derék klub-mûvészek produkálnak. És siralom látni azt,
hogy írók és mûvészek mint mennek tönkre, ha napi életmódjukkal a nagyvilági
semmirekellõket utánozzák. A Volney-nek vannak tehetséges mûvész-tagjai. De
megöli õket a kaszinó levegõje. Az elõkelõsködés, a „társaság” nyomása, a
divat. Jaj annak az írónak és mûvésznek, akit az úgynevezett felsõ tízezer
életmódja csábít. A mûvész - nomád lény.
No,
no, nem kell megijedni, nem lesz ebbõl reakciós teória. Isten ments, hogy a
kihalt bohémtípust támasszuk föl. Sõt gyalázata a társadalomnak, ha igazi író
vagy mûvész kenyérgondokkal küzd. Azt sem kívánja senki, hogy ragyogó gallérja
s vasalt nadrágja ne legyen a mûvésznek. Legyen ám, ha kell neki. Sõt legyen
mindene, téli, drága bundája, sõt automobilja is. De hogy hogyan éljen, azt az
egyénisége szabja meg. A kaszinó-mánia, az úri csorda-vágy, tönkreteszi a
mûvészt. Ha jachtot akar s jachtot szerez s azon keresi a maga hangulatait s
álmait, rendjén van. De ha úgy akar élni, mint Boni de Castellane, Károlyi
Pista, Rothschild vagy Lánczy Leó, tönkrement. Mint mûvész tudniillik. Nagyon
közönségesnek, nagyon jómódúnak s nagyon smokknak szabad csak bután vagy
elõkelõskedõen élnie.
Hogy
egy kis kritikát is írjunk az érdeklõdõknek a Volney tanulsága mellé, hát kétszáztizenkilenc
darabot állítottak ki az idén. Még azok is, akik divatból például az
impresszionistákat, vagy pláne Gauguin-t utánozzák, hülyék. Lelketlenek,
lendület nélkül valók. Nincs egy-két ügyes képen és szobron kívül semmi, ami
valamit ér. De az igaz, hogy elõkelõ társaságban a Volneybõl lehet csak méltó
vendégeket szerezni az irodalom és színmûvészet képviseletében. Ezek urak,
kifogástalanul öltözõk, beszélõk, élõk. Még talentumuk is legyen?
(Párizs,
január 24.)
Budapesti Napló
1907. január 29.
A. E.
|