|
Maurice Barrčs
[Párizsi
Levelezõnktõl]
Maurice
Barrès egyik legkifejezõbb embere a mi korunknak. Típusa, prototípusa az
erkölcstelen bölcsnek, az érvényesülõ valakinek. Diákkorában senkit úgy nem
kínoztak korának siralmas problémái, mint õt. Érezte, tudta, hogy semmi sincs
jól úgy, ahogy van. Látott, önmagában lerajzolt minden emberi és társadalmi
paradoxont és disznóságot. De mégis elhajlott rongyos diáktársaitól mindig.
Wekerle egyik iskolatársa beszélt nekem valamikor Wekerlérõl ilyesmit. Wekerle,
a sváb kasznárfiú, valamikor okos fiú volt. Látta a magyar élet minden
barbárságát, kicsinyességét, átkát. Erre fogta magát s hízelkedett, kedvébe
járt a mágnás-kölyköknek s az elõkelõbb, buta dzsentri tacskóknak. Hogy neki
igaza volt, azt senki le nem tagadhatja ma. Hogy Maurice Barrès-nak is igaza
volt, az megint természetes. Lelke válságait diákpajtásai elõtt is jól
titkolta. Hideg, óvatos, megfontolt és mindig jól öltözködõ ifjú volt. Azután
írni kezdett s amit írt, az az ékesen beszélõ nihilizmus maga volt. De ez a
nihilista, ez a Maurice Barrès, nem dobott soha bombát. Ostromolta a
társadalmat, a mai politikát és a mai kultúrát. Közben azonban
arisztokratákkal, nagy papokkal barátkozott. S elérkezett szépen a
klerikalizmus és feudalizmus vezérkarába. Ma már az Akadémia egyik
halhatatlanja, aki a minap zengte a dicséretét egy királypárti mágnásnak, az õ
akadémiai elõdjének. Ha becsületes, ha élhetetlen, ha hiszi, amiket összeírt,
ma õ volna a hímnemû Louise Michel. Anarchista volna, dühös, vad, elkeseredett.
De Maurice Barrès bíbornokok és márkik barátja. Nagy író, mert valóban egyik
legnagyobbja a mai francia szépíróknak. Azonfelül képviselõ, világfi s
szociológus Bourget iskolája szerint. Egy kicsit Wekerle Sándor -
életprogramjában s egy kicsit Prohászka Ottokár - reverendátlanul, szép, merész
és veszedelmes féligazságaival. Ha Franciaország végleg rá nem taposott volna a
nacionalista betyárvilágra, még miniszter is lehetne belõle. Tanulságos ember,
s az élete minden országban beszédes tanulság. De bizonyos, hogy nagyon sokszor
álmodik rosszakat. Mint ahogy a legszebb karriert futói a mi korunknak titokban
nagyon bús emberek. Mert a társadalmi lelkiismeret ma már megtalál mindenkit. S
a legszebb karrierû hazugoknak is meg-megsúgja: komédiás az úr, gyalázatos,
hazug és szerencsétlen.
Párizs,
február 9.
Budapesti Napló
1907. február 12.
A. E.
|