|
Ségur márki
A
francia Akadémia tehát csakugyan befogadta. Biztos, sõt kérlelhetetlen volt a
Ségur márki sansza. Írni és olvasni tudó herceg, se duc, se prince nem akadt
már Franciaországban. Jöjjön tehát ezúttal egy márki, egy olyan finom márki,
mint Ségur. Jó, gazdag, sõt irodalmi familia a Ségur-család. Egy Ségur grófnõ,
született Rosztopcsin-leány, már boldogította valamikor a francia irodalmat.
Még fiatal ember Ségur márki s monográfiákat írt. Mióta a história tudományát
átkozott modern tudósok kissé kegyetlenül mívelik, a mágnások kezdenek minden
országban történelmet írni. Így is illik ez egy par excellence történelmi
osztály képviselõihez. Nekik igazán félteniök kell a múltat, mert a múlt az
övék. Persze itt Franciaországban nehezebb sorsuk van a mágnás-tudósoknak, mint
nálunk. A mob, a csúnya mob, uralkodik és sok ellenséges tudóst termel. Könnyû
nálunk Andrássy Gyula grófnak történelmet írni. Elõször is mert övé a hatalom
és társaié. Meg azután ki az ördög vizsgálja nálunk, hogy egyáltalában tud-e
írni Andrássy Gyula. De ebben a veszekedett demokrata köztársaságban legalább a
mondatszerkesztéshez még a mágnás-írónak is érteni kell. Itt a jövevényeké, a
pór millióké hatalom és közvélemény. Csak az Akadémia ad könnyen pálmát a Ségur
márkiknak. Dehát az Akadémia ugat s a demokrácia halad. Ismerjük el, hogy Ségur
márki igen elegáns mûkedvelõ. Mély meglátások, szörnyû szorgalom, új
szempontok, zseniális bátorság és írásmûvészet, no ezekrõl persze nem lehet
szó. De egy majdnem értelmes és kedves irkáló nagy úr Ségur márki, a francia
Akadémia halhatatlanjaira s kékvérû fajtájára szégyent nem hoz. Az új, a mai
Franciaországot pedig nem érdekli az Akadémia családi eseménye. Miért Ségur? És
miért ne Ségur?
Maurice Donnay
Ségur
márkival ketten egyszerre lettek halhatatlanok. Ez már író, de igazán, ez a
Maurice Donnay. És fiatal, mint a márki. Negyvenhét éves és jóformán másfél
évtized óta ír. A Chat Noirban kezdte, a híres cabaret-ben. S hamar eljutott
Molière házába. S nagyon hamar az Akadémiába. De ide készült õ már a Chat
Noirban is. Ki-kiruccant a tollával bátor, új irodalmi mezõkre is. De ezt csak
kárára cselekedte. Nem is lett volna belõle soha akadémikus, ha közben meg nem
írja a Retour de Jérusalem-et. E hírhedt darabban nem túlontúl nyájas ahhoz a
kultúr-népfajhoz, amelynek legtöbb köze van Jeruzsálemhez. Nagy lárma volt a
színdarab körül. De Donnay-t észrevették az Akadémia mágnásai. No, lám, egy új
katona. Egy helyes gondolkozású író, akit még lehet valamire használni. Kissé
szabados a természete. Jó lesz hát sietve magunk közé venni. És Maurice Donnay
taktikája sikerült. Bejutott az Akadémiába, mivel a látszat kedvéért egy
plebejust úgyis illett választani. Mistral, a nagy provence-i megint nem állott
kötélnek. Jobb hiányában tehát õ reá szavaztak. Anatole France ezúttal sem jött
el. Sõt Pierre Loti és Rostand is elmaradtak. Húsz perc alatt megszületett a
két új akadémikus. Egyébként, ha nem is egetvívó, de írónak író ember Donnay.
Sõt olykor majdnem poéta. Csak meg ne járják vele halhatatlan társai. Nem
lehetetlen, hogy becsapta õket. Elérte célját s most majd írni fog, ahogy õ akar.
Veszedelmes és kiszámíthatatlan egy ilyen ember. Aki a Chat Noirból mászik föl
a negyven halhatatlan kupolájáig. A régi retour
helyett még új retourt is csinálhat.
Még Jeruzsálemmel szemben is. Mert a zsidót csak addig érdemes ütni, míg valami
hasznos célja van ennek. Ha a célt már elérte az ember, miért ne lehessen egy
kicsit igazságos?
(Párizs
február 15.)
Budapesti Napló
1907. február 20.
A. E.
|