|
I.
Anti-Dumas-k
Dumas
fils megjósolta azt elõre, ami most történik. Kérdezték egyszer Dumas-tól, hogy
miért kardoskodik egyre a válás mellett:
-
Hogy legyen majd témájuk az utánam következõ íróknak s írhassanak a válás
ellen.
Lehet,
hogy Dumas fils csak szellemeset akart mondani s íme - jósolt. Divat lett a
válás ellen agitálni a színpadon, amikor végre a törvényhozás is a válás
mellett döntött. Nagy ezért az örömük a jó katolikusoknak. Már nem csak a Léon
Daudet-k átkozzák azokat, akik a szent házasságot ostromolják. De például az
Abel Hermant-ok s az Emile Fabre-ok is. Ahány író csak az Akadémia felé
gravitál, válás-ellenes színdarabot ír. Dumas fils idejében még a dogma, az
erkölcs nevében harcoltak a válás ellen. Az újaknak több eszük van: - õk a
humanizmus oroszlánbõrébe bújnak. Hogy így, hogy úgy, a gyermek mindennél
fontosabb. Ha a házastársak elválnak, elzüllik a gyermek, a gyermek, aki a -
jövendõ. A jövendõnek föl kell áldozni a jelent, s ha a szerencsétlen
házastársak belepusztulnak is, válni nem szabad. Hogy a jezsuita reakció
micsoda áldozatokra képes a cél érdekében. Modernség, humanizmus álarcában védi
íme a - dogmát. Balekek, jámborak pedig, hejh, sokan akadnak, mióta csak
emberek élnek. Ami bátorságot nagy kínnal a társadalomba öntöttek a Dumas-k,
most ki akarják sajtolni az Anti-Dumas-k.
II.
Zola ellen
Antoine
az Odéonban nagyszerû cselekedetet vitt véghez. Színrehozta a híres
Zola-Bruneau darabot: a Mouret abbé vétkét. Ki ne ismerné ezt a fölséges
Zola-költeményt? A pogány humanizmus, a természetbeolvadás, a szerelem himnusza
ez. Gyönyörû kiáltás az öncsonkító, élet-szomorító, hazug vallási fanatizmus
fülébe. S a klerikális újságmaffia szervezkedett a halott Zola ellen. Még
halottaiban is félnek tõle letiport ellenségei. A Paradou, a szerelem kertje,
gyönyörû volt az Odéon színpadán. A színdarab egy izgató szépségû vers, mint
ahogy a regény se más. Bruneau muzsikája olyan kísérõ, mint a Hajnalnak a
rózsás felhõk. A siker óriási és nemes fajú siker. S ahány reakciós hírlap csak
akad még Párizsban, gyilkosan csepüli a darabot. És Párizs dicsõsége, új
dicsõsége, hogy hiábavaló a mesterkedés. Vagy még inkább a Zoláé, aki lám
poraiban is különb legény, mint ezek a maflák összesen.
(Párizs,
március 2.)
Budapesti Napló
1907. március 5.
A. E.
|