|
Jules Lemaitre
[Párizsi
munkatársunktól]
Jules
Lemaitre-t néhány évvel ezelõtt elsiratta az irodalom. Sirathatta, mert
ragyogó, nemes, nagysúlyú ember õ - írónak. Nem halt volt õ meg, amikor
elsiratták: gonoszabb történt vele. Megvadultan, elõkelõ lelki vértjét eldobva,
fölcsapott demagógnak. Átadta magát rejtelmes metamorfózissal s világos
ostobasággal a klerikális hazafiak eszközének. Hallalizott a Dreyfus-ügyben,
mentette a hazát s lármásan féltette a társadalmi rendet. Elnökévé választották
a hírhedt hazafias ligának s Coppée-val együtt dolgozott. Õk voltak a szellemi
firma azon a bolton, melynek sötét raktárában Syveton gazdálkodott. A
világraszóló Syveton-botrány Jules Lemaitre-t visszavitte íróasztalához.
Szörnyû dolgok sültek ki tudvalevõen a Haza, Erkölcs, Család és Tulajdon
hadseregérõl. Ma már Franciaországban egyenesen fegyenc-jelölt, aki azzal
dicsekszik, hogy szereti a hazát. Mert kiderült, hogy a hangos, ádáz
hazaszeretet legtöbb esetben a gazemberek tévesztõ szándékú jelszava. Jules
Lemaitre természetesen tisztán került ki a mocskos botrányokból. S az irodalom
ujjongott, hogy Jules Lemaitre-t visszaszerezte. De hajh, úgy látszik, a
politika veszedelmes méreg. Darabot is írt ugyan irodalmi visszatérése óta Lemaitre.
Politikai összeköttetéseit szétszaggatta a rossz hírû hazafiakkal. Írt egy-két
rövid irodalomtörténeti tanulmányt, amire az õ talentuma a legpredesztináltabb.
S már-már kezdték tõle számon kérni egy régi tartozását: egy könyvet Balzacról.
Ígérte valamikor s csak õ írhatná meg ezt a könyvet, mely hogy hiányzik, nagy
szégyene a francia irodalomnak. S mikor már azt hitték, hogy a Balzac-könyv
készül, Lemaitre elõrukkol - egy Rousseau-tanulmánnyal. Nem tudom, hányadik
konferenciáját is tartja már Rousseau-ról. De az bizonyos, hogy dühvel vetette
rá magát a néhai genfi polgárra. Az õ személyében akarja megbélyegezni a nagy
forradalmat, annak minden konzekvenciáját. Franciaország mai politikai irányát
s a hazafiak ligájának csúfos végét is. Mindent, mindent, ami egy nagy kaliberû
íróhoz nem illõ. S a konferenciákon tapsolnak eszeveszettül a finom
mágnásasszonyok, akik talán életükben sem olvastak egy sort a nagy
Jean-Jacquestól. Íme tehát a Syveton-botrány sem tudta kijózanítani Lemaitre-t
a politikából. Irodalomtörténeti alapon csinálja azt, amit néhány évig
népgyûléseken csinált. Lehet, hogy nem másért teszi ezt, mint hogy egy
anti-Anatole France legyen. Anatole France is politizál, de Anatole France
szocialista. Aki egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy minden haladás
jobbulást hoz az emberiségnek. Akármiért teszi azonban, amit tesz, Lemaitre
vétkezik. Már az maga vétek, hogy nem látja, mennyire elmeddõsödött az õ fényes
ígéretekkel terhes élete.
(Párizs,
március 4.)
Budapesti Napló
1907. március 12.
A. E.
|