|
(Párizsi levél)
Apponyi
Albert nem tudja tartóztatni õket: jönnek a magyarok. Notre-Dame de Sion apácái
mennek Magyarországra. Éhes barátok, mohó nõvérek tárt karokra lelnek
Budapesten. Párizsba viszont koldusokként jönnek többnyire a magyarok, de
jönnek. Itt valami nagy egyensúlyjátékot játszik a sors. Magyarország
mandarinjai készítik az ultramontán Magyarországot. Minden, Párizsból és
Franciaországból kivert, korlátolt szerzetes Árpád országában ma
kultúrföladatot kap. A jövendõ, még meg nem született Magyarország védekezik
tehát. Ifjait hajtja, biztatja, kergeti Párizsba. Hogy lássanak, okuljanak s
jöjjenek haza harcolni. Ez gyönyörû, komoly komédia alapjában. Nem Amerikája a
szellemi munkásoknak ez a Párizs. Ezek mind szépen a maguk idejében haza fognak
menni. És éppen ez ígéri azt az áldott, pokoli mulatságot, aminek már elõre
örülünk. Egyszerre, észre se fogjuk venni, légiók kelnek föl Magyarországon.
Nyugaton okult, harcias, mívelt, modern magyarok. Micsoda élvezet ezt
elõrelátni akkor, amikor a magyar parlament kétharmadrésze értelemben
ostoros-kocsisi nívón sem áll. És micsoda Zalán futása lesz a Duna-parton az
Apponyiaknak és Rákosi Jenõknek. Hogy az apróbb gonosztevõkrõl és nagyobb
ostobákról ne szóljunk.
Magyarországon
alig sejtik, hogy micsoda magyar világ van most Párizsban. Nem a megragadt,
kolonizálódott, néhány ezer magyarról beszélünk. De azokról, akik tanulni és
erõsödni jöttek. Írók, tanárok, mûvészek, orvosok, iparosok, kereskedõk,
diákok. Holott Magyarország kultuszminiszterének hivatalos programja:
visszatartani a magyar ifjúságot az átkozott, dekadens Párizstól. Hiába: pár
száz lelkes magyar készül itt az életre, az otthoni életre állandóan. S az
ördög vinné el õket, még csak kozmopoliták se lesznek. Ellenben rettenetesül
magyarok s iszonyúan éleslátók. Csodálatos, hogy Párizsban talán éppen a magyar
idegennek a legnagyobb és legszélesebb az érdeklõdése és elsajátító ereje.
Gyönyörû, majdnem apostoli példái vannak ennek.
A
Szent Imre-egyesület száz év alatt annyi neutralizáló gyógyszert nem gyárthat,
mint amennyi robbantó, nemes erõt Párizs magyar fiataljai csak tíz alatt
hazaszállítnak. Képben, szóban, szoborban, könyvben, tudásban, tapasztalatban.
Ha
Andrássy Gyula tehetné, talán ezt a kivándorlást szívesebben akadályozná meg,
mint az amerikait. De nem teheti s Apponyistúl együtt kénytelen látni, mint
készül egy része a demokrata, új Magyarországnak az átkozott Párizsban. Ez a
magyar világ itt Párizsban új föltámadása az emigrációnak. Húsvét van, vallásos
hangulatok kísértik az embert. Tehát jósoljunk: csak egy kis türelem. Olyan
Magyarország születik tíz év múlva, hogy Apponyit csak a gondolatától is a
hideg lelheti.
(Párizs,
március 28.)
Budapesti Napló
1907. április 3.
A. E.
|