I.
A hímzett frakkú spionok
Most
Párizsban megint kiderült egy voltaképpen régi, avas titok. Hogy a diplomácia
nem más, mint szervezett, elõkelõ, nemzetközi kémintézmény. A Montagnini-ügy
aktái mutatják, hogy a nagykövet és a követ urak mi mindent mernek az ellen az
ország ellen cselekedni, ahová küldik õket. Ha egyszerû magánemberek volnának s
ilyen turpisságokon érné õket akár Monaco fejedelemség is, a golyót vagy a
kötelet nem kerülnék ki. Ha egyszerû magánemberekrõl suttogják, hogy kémek,
egy valamirevaló társaság sem fogadja be az így megbélyegzetteket. Ellenben a
nagykövet és követ urak excellenciások és majdnem fejedelmek. Bécsben,
Berlinben, Londonban, Párizsban, mindenütt. A mai társadalomnak alapja az
erkölcs, amiként ebbõl is látnivaló.
II.
A nagy drámai mûvésznõk
Egyszer
valamikor Márkus Emmával kapcsolatban írtunk a híres mûvésznõk irodalmi
kultúrájáról. A híres mûvésznõk, Shakespeare, Goethe, Ibsen, Hauptmann és
Meaterlinck interpretálói annyit értenek az irodalomhoz, mint a tyúk az
ábécéhez. Vigasztaljon bennünket, hogy a híres mûvésznõk értelmi és lelki
kultúrája kevés kivétellel mindenütt nulla.
A
minap Párizsban Réjane asszony, a híres Réjane, összeveszett Lugné-Poe úrral,
az Oeuvre színház jeles direktorával. Egy próbán, a Réjane-színházban, ahova
Lugné-Poe-t vendégül hívta a díva és direktornõ. Tudniillik olyan író darabját
újítja föl a Réjane-színház, akinek s jogainak Párizsban Lugné-Poe a
képviselõje.
Késõbb,
a veszekedés után Réjane asszony így zsörtölõdött:
-
Hallatlan, ha meggondolom, hogy jóformán az õ kedvéért vettem elõ annak a
divatba jött vén szamárnak ezt a darabját.
A
divatba jött vén szamár: néhai Ibsen Henrik s a darab: Nóra.
III.
A vallás a családban
A
papa ateista, antiklerikális, népszerû, radikális politikus. A mama rendesen
gyónik, leányait megbérmáltatja. Áldoz bõven szent, egyházi célokra s ha a
kisasszonyok férjhez mennek, egyházi áldással reparálják a profán polgári
kötést. Ez Franciaországban olyan mindennapi, hogy már föl se háborító.
Annyival inkább, mivel nem éppen szokatlan más országokban sem. Életünk szebbik
fele, a teremtés koronája, a mélyen tisztelt nõ nem akar a papokkal szakítani.
Még a feminista asszonyok között is van ilyen típus. Hát bizony ne
csodálkozzanak a harcos asszonyok, ha az emancipációs jelszavukat ott is furcsa
arccal fogadják, ahol az ilyen fogadtatást legkevésbé várják.
(Párizs,
április 8.)
Budapesti Napló
1907. április 13.
A. E.
|