[Párizsi
levelezőnktől]
Mintha
1871 ismétlõdnék: a versailles-iak bevonultak Párizsba. Párizst idegen
garnizonokból összerajzott hadsereg õrzi. Pedig ma még csak a pékek
sztrájkolnak. S az ijedõsek már a Commune-t szagolják. S micsoda tréfája lesz a
sorsnak, ha Clemenceau lesz éppen kénytelen eljátszani a Thiers szerepét. No,
no, elég lesz a párhuzamból. Mert még Budapesten is halálra találnak ijedni a
jámborok. Tehát jelentsük ki hamar: a barrikádok még nem épülnek. S a Commune
se fenyegeti Párizst. Negyvenhat év óta nagyon megokosodott Párizs forradalmi
népe.
Bizonyos,
hogy Clemenceau még imádkozni is tudna egy kis lázadásért. Ötvenezer katona
ülne tíz óra alatt Párizs nyakán. A negyedik rend pedig megint okosodhatnék
legalább is negyvenhat évig. De sajnos, Clemenceau nem lesz Thiers. Sajnos, a
munkások nem hajlandók még egyszer eljátszani a Commune-tragédiát. Egyszerû
okból: mert félelmesen erõsek.
Európa
nem látja tisztán, mi történik itt. Nagy hagyatéki eljárás folyik ma
Franciaországban. Tíz éven belül átveszik a hatalmat itt a szervezett
munkás-milliók. Nincs erõ és nincs ravaszság, ami ezt meggátolja. Forradalom:
kész nevetség errõl beszélni. S a francia proletárság egyben igazolni fogja a
politikai akció erejét és mindenhatóságát. Nem kell itt forradalom: minden
készen van. Csak hát a leltározás s a hagyatéki tárgyalás a történelemben sem
éppen rövid processzus.
E
nagy, impozáns történelmi színjátékhoz szabadjegyet kap egész Európa. Lássa és
tanuljon belõle minden társadalom. A munkás Franciaország egy táborban van.
Tanár, tanító, hivatalnok, alkalmazott, munkás mind szocialisták.
A
Haza és a Köztársaság veszedelemben van, jajgatják a tõkés radikálisok. Persze,
persze, a Haza nagyon kipróbált bunda a záporesõ ellen. De tíz hónappal ezelõtt
a francia Tõke azzal fenyegetõzött, hogy kivándorol külföldre, ha meg merik
becsületesen adóztatni. A derék burzsoák ugyanakkor azt üzenték Clemenceau-nak,
hogy õk mind királypártiak lesznek, ha a Köztársaság meg nem védi õket a
szocialistáktól.
Hát
így szeretik e derék emberek a Hazát és a Köztársaságot. A legpompásabb
látnivaló a klerikálisok viselkedése. Titokban örülnek, hogy a radikális
kormányt szorongatják a szocialisták. Remélik, hogy így kevesebb
ellenõrzéssel dolgozhatnak. Clemenceau nem ostromolhatja Rómát akkor, ha a
szocialista Hannibál itt van a kapuknál. S micsoda siralmasan komikus verembe
fognak esni, ha észre nem térnek, a polgári radikálisok. Uralom-dühükben
egyenesen keblére borulnak Rómának. Arra ébrednek egy szép napon, hogy egy
táborban vannak a reakció embereivel. Kétharmad részükben csak mert a polgári
radikalizmus egyharmadrésze legalábbis meg fog hajolni a történelmi parancs
elõtt. Hogy tudniillik inkább az Internacionale,
mint a pápai Himnusz. S inkább egy
szociális köztársaság, mint egy új Restauration.
Ezek
ma talán még nem aktuális dolgok, de
holnap már azok lesznek. S ne tessék otthon Budapesten bosszankodással olvasni
a francia táviratokat, a legtöbbször színezett szamár, didergõ ferdítéseket.
Nincs itt forradalom s még kevésbé commune. Itt egyszerûen a História végzi a
maga kötelességét. S e história elé az új Thiers, Clemenceau is hiába áll.
(Párizs,
április 14.)
Budapesti Napló
1907. április 17.
A. E.
|