|
[Párizsból írja levelezõnk:] Amiként
megjósoltuk, az öreg Szalon, az Artistes
Français különb a Nationale-nál.
Dicséretnek ez nem valami sok, de nem is akar sem dicséret, sem sok lenni.
Ötezer képet szobrot s egyebet hordtak össze a Grand Palais nagyobb felében.
Maga a kiállítás sokkal nemzetközibb is, mint a Nationale-é, hagyományosan
különöset, eseményest, nagyszerût azonban nem jegyezhetünk föl az ötezer új
alkotás tárházából. Egy sajátsága van csak a Szalonnak, ez sem új, de az idén
különösen ékes. Az tudniillik, hogy a legforradalmibb mûvészek is bejutnak a
Szalonba - epigonjaik által. Cézanne-fiókák, Gauguin-fiókák, sõt Manguin-fiókák
vannak itt szép számmal. A vaskalap csak a forradalmak valódi nemzõi elõtt
vaskalap. Már az ügyeskedõ utódok a leghivatalosabb babérokat is bõven
arathatják. Magyarok rendetlenül, de elég sokan vannak s neveik szerint itt
csak velük foglalkozunk. Csók István és Perlmutter Izsák azok, akiket mindenki
észrevesz. Perlmutternek két magyar tárgyú képe kiválóan magyar, új és erõs.
Csók Istvánnak egy ritkaságosan szerencsés nõi portréja kelt szép föltûnést.
Vámpírjai, a másik képe, a grandiózusabbnak szánt, érdekes, de gyöngébb a
másiknál. A fiatal Berény ön-portréjával növeli ismét a benne bízók
reménységét. Ellenben a világhírû László Fülöp portréjáról: Monseigneur comte Vay de Vaja egyhangú a
vélemény. Régen csinált megrendeltebb dolgot László Vay gróf arcképénél. Egy
furcsa nevû magyar festõnõ velencei témájú, elég ügyes képet állított ki. Della
Corte Szvatek Auréliának (született Aradon) mondja a katalógus. Nem történt itt
sajtóhiba? A két Ivanovicsot, akik magyarországi szerbek, hol magyaroknak, hol
szerbeknek írják itt. Ivánovics Pál Kann Edit kisasszony arcképét festette meg
talentumosan. Migl Árpád szinte õsi kiállítója már a Szalonnak: ezúttal
önarcképét adja, Parlaghy Vilmát már mint Lwov Vilma hercegnõt mutatja be a
katalógus. A Nizzában lakó magyar mûvésznõ egy maharadzsa egzotikus arcát
örökítette meg elég banálisan. Weisz Adolf, aki már naturalizált francia, Szláv
menyasszonya nem érdektelen. Oskó Lajos rajzzal, Stein Róza szobormûvel
szerepelnek. Ugyancsak szobrot és igen érdekes szép bronzfigurát küldött Szamek
Olga, aki bécsi, de magyar mûvésznõ. Vágó Dezsõ tíz, elég sok plakettet
állított ki, Szentgyörgyi István is küldött ötöt Berlinbõl. Az ügyes és élelmes
Szirmai Antal ez évben is itt van. Fejedelmek vagy legalább is miniszterek
ezüstözött bronz érmeivel s plakettjeivel. Hogy büszkék legyünk, köztük van
gróf Apponyi Albert õexcellenciájának arcmása is. Józsa Károly gravürökkel,
Benkõ-Medgyaszay István a Gellérthegyre tervelt magyar Panteon
akvarell-kigondolásával vannak jelen. Nem rontják s nem is javítják meg a
Szalon nívóját a magyarok. Budapesten elképzelhetetlen nagy tömegek csõdülnek
naponként a Szalonba. Fõképpen a kispolgárság kezd a képek, szobrok megkívánásához
szokni itt, Párizsban. Nincs benne köszönet: anekdota és furcsaság állítja meg
õket csupán. Intellektuelek és mûvelt munkások már inkább csak a vad, lázadó
„függetlenek” kiállítására s az õszi Szalonba járnak.
Budapesti Napló
1907. május 18.
|