135. STRAUSS SALOMÉJA PÁRIZSBAN

(Párizsi levél)

Salomét megölik a katonák, a függöny legördül, a Châtelet-színház reng. Föláll mindenki, tapsol, kiabál, újjong, végre megjelen Õ is. Száraz, borotvált arcú, gyér hajú és gyomor­bajosnak látszó, szögletes úr. Ez Õ, Strauss Richard, kiéhezett, württembergi iskolamester - elsõ látásra. Hajlong szerényen s lesír róla a küzdelmes ember késõi, fáradt boldogsága.

Majdnem minden estén új és új szereplõk cserélgetik egymást. A közönség hûségesebb, van olyan páholy, amelyben a negyedik elõadáson is ugyanazok ülnek. Pedig már itt vannak az oroszok, itt van a nevezetes Saljapin. Az Operában, az orosz hangversenyekre is ki lehet adni egy páholyért ötszáz és ezer frankokat. Mégis Salome triumfál, Salome gyötri az õ gyönyörûségeivel kitartóan az idegeinket.

Még két elõadás lesz csak s volt eleddig összesen négy. Emma Destinn, Feinhals és Burián után következtek Fremstad asszony, Soomer, Bolz. Fremstad asszony a new-yorki opera primadonnája, szép és egy asszonyi hang-csoda. A Salome-táncot Truhanova kisasszony táncolja csodálatosan. Amilyen csodálatos ennek a táncnak a muzsikája: a megmûvészített Liszt. Lehetetlen föl nem ismerni ebben az elkeletiesített magyar csárdás raffinált ki-kitörését.

A muzsika, a Salome muzsikája, való és igaz: kész méreg. Nem mindenkinek és csak annyira, amennyire minden új mûvészet. Finom, érzékeny idegrendszerû ember ernyedten, dühösen szedi rendbe a lelkét, amikor az utolsó ütem elhangzott. Vagy legalábbis megpróbálja rendbeszedni, mert valóságos rövidzárlatszerû katasztrófák történtek. Salome csábító jelenete, a tánc-zene, a zenekar magyarázata a bakó-munkához s a finálétlan finálé - szörnyûségesen szépek. Soha zene-instrumentum, hang, muzsika drámát és szavakat így meg nem közelítenek. Itt nem frázis ez, hogy a zene beszél: Nemcsak beszél, de lefesti az elrejtett aktust, például amikor lenyiszálják a Jochanan nyakát. És mégis és százszor mégis mintha nem poéta szólna, hanem egy bûvész.

A föld gömbölyû, s az emberek, akik publikummá szoktak verõdni, mindenütt egyformák. A párizsiaknak nem nagyon kell Debussy, de lelkesednek bolondul Straussért. Igaz, hogy joggal, mert ez a recitáló, nagyszerû, új zene egy kis betekintés a jövõ muzsikájába s a Wagnernek csak muszájból hódoló Párizs elégtételt akart venni. Igaz, hogy Strauss is német, az elõadás is német, de mind a kettõ lehetne francia is. Párizsnak az tetszett legjobban, hogy e ravasz, zseniális bûvész, ez a Strauss, éppenséggel nem német. Egy kicsit hisztériásnak kell lenni annak, aki dispozícióval akar beülni a színházba a Salome elé. Szerencsétlenség vagy szerencse, hogy egy kicsit hisztériás minden mai ember.

(Párizs, május 18.)

Budapesti Napló 1907. május 22.

Dyb.