|
I.
Léon Blum tanácsa
Léon
Blum nem nagy író, nem valaki, de van neki közönsége. Tipikusan burzsoá lelkû
és erkölcsû úr, tehát érdekes papagály. Õ bizonyára csak azt ismétli, amit
gazdag polgári szalonokban hallott. S Párizsnak és a franciáknak azért van
rossz hírük, mert õszinték. Alapjában azonban a mai francia irodalom és
mûvészet kifejezõje az egész mai polgári világrendnek. Léon Blumnak fáj, hogy a
házasságok manapság nem sikerülnek. Eszébe se jut, hogy talán az intézményben
van némi hiba. Isten ments ilyen fölforgató tant hirdetni. Neki megvan a maga
saját polgári panaceája. Azt tanácsolja, hogy szabad legyen a kisasszonyoknak -
kísérletezni. Esetleg e kísérletezések közben rábukkanhat egy alkalmas férjre.
Esetleg pedig belátja, hogy egyik férfi kutya, a másik eb. Ez esetben okosan,
szépen, megbékülten hajtja fejét egy praktikus házasság igájába. Arra a kérdésre,
hogy hátha a kisasszonyok balul járnak a kísérletezésekkel, Léon Blum röviden
válaszol. A kisasszonyoknak legyen annyi eszük, hogy gyermekük ne legyen, míg
kisasszonyok. Íme ez a mai társadalmi erkölcs - dióhéjban, amely föltörhetõ.
II.
A lourdes-i Mária
A
minap megírtam, ki jelent volt meg a kis Bernadette-nak Lourdes-ban. Azt is
megírtam, hogy egy francia tábornok beszélte el nekem a dolgot. Komoly, jó
katolikus ember, aki Lourdes vidékérõl való. Tehát egy kikapós
csokoládégyárosnak a felesége jelent meg Bernadette-nek. Most már a nevét is
megmondhatom: Madame Paillasson. Nomen est omen annak, aki franciául tud. A
csokoládégyár föl is lendült a csoda után. Persze Paillasson, az sohase
sejtette meg ezt a titkot. Ellenkezõleg, õ hitt legfanatikusabban a csodában. S
Madame Paillasson ma is csõdíti a zarándokokat Lourdes-ba. Csodatevõ hely,
barlang, víz, város ez. Cáfolja meg a történteket a Pázmány-egyesület, ha
tudja.
III.
A rehabilitált Marat
Marat-t
a világ minden iskolájában bestiának rajzolja meg a történelemtanár úr. S most
állni fog a szobra Párizsban s egy egész Marat-irodalom vitatja, hogy a francia
forradalom Marat-ja, Corday Sarolta kisasszony áldozata, nem az volt, akinek
hisszük. Marat forradalmár volt, kemény, nagy egó, de fehérlelkû álmodozó.
Bûnbak kell minden viharos korszak számára s Marat-t odadobta a hivatalos
históriaírás - áldozatul. Emlékezzünk csak, a mi Dózsa Györgyünkre is mennyi
gonoszat fog rá a hivatalos történettudomány. Holott ez a nemes néptribun
sok-sok szomorú magyar évszázad lelkiismeretének megszólaltatója volt.
Nyolc-kilenc hónappal ezelõtt proponáltam itt e lapban: állítsunk szobrot Dózsa
Györgynek. Késõi visszhangként olvasom, hogy Csaba és Áchim András már érzik,
hogy mit jelképez Dózsa György bemocskolt alakja. Hogy mágnások, püspökök és
cselédjeik ne uralkodjanak Magyarországon. Még Marat-t is rehabilitálja az
észretért utókor. Ezerszer nagyobb kötelességünk ez Dózsa Györggyel szemben.
(Párizs,
június 9.)
Budapesti Napló
1907. június 14.
A. E.
|