|
- A
szabadgondolkozók pécsi kongresszusa -
Egyik
õsapjának szívesen vállalja a szabadgondolkozás is a jónevû Jézus Krisztust.
Kínában, Sziámban, az ausztráliai szigeteken a keresztény hittérítõk
kényszerûen szabadgondolkozók. Itthon Európában ellenben mi, szabadgondolkozók
a Sátán fiai vagyunk. Azonban Carducci himnuszainál is bátrabb a mi himnuszunk.
Már fölzengett Rómában is, a Vatikán tövében. Múltkoriban oda sereglettek volt
az egész világból. S most íme elõször az életben, Pécsett kongresszust ültek a
magyar szabadgondolkozók is.
Magyarországon
a szabadgondolkozás kérdése talán a mindennél
is több. Elátkozott ország vagyunk,
akiket csak a bátorság menthet meg. És nekünk éppen csak a bátorsághoz nincs
bátorságunk. Kicsi kivételekkel ezt az országot mindig a gondolkozás ellen
kormányozták. Még csak a legendák és az õsi jussok makacs imádását is
céltudatosan kultiválták bennünk. A gondolkozás a jövõnek és a változásnak az
édesanyja. Minket gonoszul, folytonosan féltettek, tartottak a jövõtõl. A
jövõtõl, a változástól, a jobbulástól.
Szörnyû
bajunk, hogy nekünk egyszerre mindent ma
kell megcsinálnunk. Éppen olyan idõben, amikor ereinket fölvágta a bosszúálló
idõ. Amikor igazán pusztulunk és veszünk. S amikor az õsi, elbutító
kormányzás-rend legtipikusabban támadt föl s kantározott meg bennünket. A
Regnum Marianum szándéka talán sohasem volt még itt tudatosabb és hivatalosabb.
A fölbujtogatott protestáns féltékenység sem termelhet ízes gyümölcsöket. A
zsidókat suttyomban sakkban tartják egy ostoba ijesztgetéssel. Meg van ebben az
országban alaposan markolva, fogva minden üstök és minden agyvelõ.
Nem
is titok, hogy Róma és a Vatikán egyetlen reménysége vagyunk Európában. Még a
hazafiaskodás ravasz, örökös fölpaprikázása is egyenesen ezt a sötét célt
szolgálja. Hogy a különben is elrenyhített magyar fej ne gondolkozzék. Hogy
megriasztottan, elbutítva s halálos gyöngeségben boruljunk az Egyház kebelére.
Az Egyház azután akár Páduai Szent Antal teóriája szerint a fülünkön keresztül,
akár szeplõtelenül, de úgy meg fog termékenyíteni bennünket, hogy mi leszünk a
kultúremberiség legutálatosabb és leggyûlöltebb burján-kertje.
Franciaországban,
ahol a szabadgondolkozás a francia géniusszal együtt született meg s ahonnan
már egyszer-kétszer fölborította az ostobaságokra épült társadalmi rendet,
szabad kritizálni is a szabad gondolkozást már. Szabad arra gondolni, hogy ne
változtasson-e taktikát s ne kapjon-e új szervezést. Boldogabb
kultúrországokban a finnyáskodó intellektuelek érvei is menthetõk, akik ma már
részben kevésnek, részben fölöslegesnek és alacsonynak ítélik a propagandát.
Ugyanilyen elõrelépettebb országokban hirdethetik azt is, hogy a szocializmus
ma már elég hadsereg a sötétség ellen.
Nálunk
semmi sincs készen, semmi sincs jól. Nálunk minden emberséges embernek bátornak
és harcosnak kell lennie. Mi még az enciklopedisták harcával is adósak vagyunk
magunknak és az emberiségnek. Nálunk a szabadgondolkozás a szabadság és a
kultúra kérdése. Szabadulásunk, megváltásunk egészen szomorú és komplikált
problémájáé. Tanítsuk meg látni és gondolkozni e keserves, elátkozott ország
mártír-millióit. Egyszerûsítjük evvel a mi nagy, összetett problémáinkat. S
egyszerûsítjük a harcot is.
Váratlanul
nagyszerû sikert aratott a pécsi kongresszus. Váratlanul, de a legújabb magyar
fejlõdés becsületes konzekvenciájával. Haldoklunk, tehát õrjöngve ragaszkodunk
az élethez. A haldokló magyar társadalom szeretne életben maradni. Talán
sikerülni fog e csoda, Pécs is ezt profétizálja.
Budapesti Napló
1907. július 2.
|