- Egy kényes
közérdekű ügy -
Egy
õszinte és brutális eset iskolát fog csinálni Budapesten, megjósoljuk. Úri
ember, feleséges ember, budapesti ember kirúgott a hámfából. Utólag azután úgy
találta, hogy szívének alkalmi királynõje õt nagyon megpumpolta. A mûvelt
francia, aki budapesti elmésség szerint néha a kaláberben nem olvas, ilyen
esetekben is gavallér marad. A dáridózó muszka urakról is ilyenforma híreket
hoznak az Oroszországot egyre jobban kultiváló magyar beauték. Svéd, spanyol,
szerb, sõt még német sem cselekedhet másként. Mûveltebb perzsa urak is
hozzászoktak Európában, hogy tyúktojásnyi gyémántokat sem kér vissza az ember -
nõktõl. Budapesti barátunk és ízlésrokonunk azonban más fából van faragva. Õ
megleste a túlfizetett hölgyet s erõszakot követett el a hölgy értéktárgyai
ellen.
A
mi korunknak a szerelmi berendezkedése nem szimpatikus, nem épületes. De adott
valóságokat, helyzeteket el kell fogadnunk. Sõt vigasztalódásnak nem utolsó az
az eredmény, amelyet a pénz, a tõke, a nõi szépség ápolásában elért. Botrányos
és erkölcstelen dolog, de szép is, hogy Párizsban palotája, sok fogatja,
cselédsége és sok százezre lehet egy némbernek, aki talán utca-tündér volt húsz
éves korában még. Ez a mai pénzfundamentumú polgári társadalomban természetes
valami. Már tudniillik ott, ahol pénz bõségesen kerül, akad. Nagy költõk, nagy
festõk is csak kedvezõ idõkben teremnek. A mi korunk határozottan kedvez a nagy
kurtizánoknak.
De,
de, még itt is ezen a téren milyen jajgató a mi szegénységünk. S mivel pedig
szegény ember piszkos ember: a mi piszkosságunk. Holott a szerelmet õrülten
szeretjük Királyhágón innen és túl. Azt is kikiáltottuk magunkról, hogy lovagiasak
vagyunk. Hogy megkülönböztetett bánásmóddal traktáljuk a lovat és az asszonyt.
A ló, nagy szerencsénkre, nem tud beszélni, de az asszony annál többet mondhat
Magyarországon errõl a híres lovagiasságról és gavallérságról. Igazán
megérdemeltük, hogy a szerelmi nõk fajtájából a durva, húsos, falánk és gonosz
virágzott ki nálunk. Az alsóbbrendû, a gyöngén fizetett, az utálatos.
Nagyszerû, gyámántosan és csipkésen polgári, nagystílû nincs. Mert a budapesti
és magyar pénzes világnak ízlése is, gavallériája is hiányzik.
Ellenben,
ha egyszer mégis gavallérok vagyunk, visszaraboljuk, amit adtunk. Polgári társadalom
vagyunk mi már minden mágnáspereputtyunk dacára. Erkölcstelen, hitetlen,
pénzsóvár csókolózó, léha, az anarchizmussal kacérkodó. De tizenketted-rangúak
vagyunk társadalomnak is, embereknek is. Ötlet- és vagyon-szegények lévén,
piszkosak vagyunk. Ha szép, fiatal, okos - és természetesen nõ - volnék,
végérvényesen kivándorolnék ebbõl az országból. Ahogyan azt már éppen legkülönb
szerelmi nõink teszik.
Budapesti Napló
1907. július 3.
A. E.
|