|
Párizstól Tokióig -
hálókocsiban
A
mikádó párizsi nagykövete hálókocsiba ül Párizsban, a Gare de l’Esten. Ringató,
szép, pazar hálókocsiba ül õexcellenciája, akinek a nagyapja talán egy cab-tõl
halálra ijedt volna. S a sárga nagykövet úr még csak egy percig sem mutat
csodálkozást. Egészen természetesnek tartja, hogy õ Tokióig e nagyszerû
kényelmû kocsiból akár ki se szálljon.
A
hírlapok ötsoros táviratot írnak róla. Minket, mai embereket, semmi sem lep
meg. Hiszen olyan jelentéktelen az egész dolog. A nemzetközi hálókocsi-társaság
hálókocsikkal kapcsolja össze Európát és Japánt. Európától a szibériai vasút
veszi sínjeire a hálókocsikat. Azután Mukden jön, a világtörténelmi Mukden.
Vígan át Fusánba, onnan gõzösön, hajón Simonosikibe röpítik a hálókocsit. Ott
már a modern japán vasút és lokomotív nyargal vele Tokióba. Egészen egyszerû a
dolog, úgy-e. Nincsen benne semmi meglepõ. Csak éppen, hogy ez a legnagyobb
szenzációja a világnak ezekben a napokban. És ezt se köteles elhinni, aki nem
akarja.
Sõt
még a magyar ember sem csodálkozik. Húsz-harminc év óta sokat utazik már a
magyar ember is. A magyar paraszt még valamivel többet is, mint a nadrágos.
Hallottunk eldugott erdélyi falucskában egy Amerika-járt egyszerû embert úgy
beszélni az amerikai közlekedés csodáiról, mintha Árpád és társa
expressz-vonatokkal érkeztek volna ide. Pedig negyvennyolcban csak Szolnokig
volt vasút. És ennek a híre még csak el sem tudott érkezni ebbe az erdélyi
falucskába és ezer más ilyen falucskába,
De
mondunk ennél érdekesebb dolgot is. Hallottuk egyszer Nizzában beszélni a
hálókocsi-társaság egyik megalapítóját. Mikor tervének primitív kigondolásával
a pénzembereknél házalt, mindenki bolondnak tartotta. Még Amerikában sem akadt
olyanokra, akik ilyen õrült tervet komolyan vettek volna. Ágyat, úri alvást,
szoba-kényelmet adni a vasúton. Pláne fõzni, teríteni, enni és inni adni.
Évekig nem akadt az ideának egy komoly pártfogója. S azóta mennyi új csodát
adott a vasútnak éppen ez az ötlet. Ennek az ötletnek a széles továbbgondolása.
Valósággal ugratta, heccelte a vasúttársaságokat a hálókocsi-társaság. S ma már
aránylag nagyon kicsiny idõ után íme még a párizsi-tokiói hálókocsi-járat sem
csinál szenzációt. Mint ahogy a száz kilométeres gyorsaság is legföljebb egy
kis fejszédülést okoz nekünk például Párizs és Monte-Carlo között.
Ez
a Párizs-tokiói új vasúti kényelem szép szenzáció. Benne van a jövendõnek
pompaígérete s az emberi kultúrának mindenhatósága. S benne van egy nagy emberi
szomorúság, hogy a modern ember nem tud már örülni a legszebb dolgoknak sem.
1907. július 12.
|