168. A SZARVAS-CSÁRDA KÖRÜL

- Az aranytollú főjegyző úr figyelmébe -

Pest vármegyének bizonyára Fazekas után is van aranytollú fõjegyzõje. Magyarországon minden vármegyének volt, van és lesz. Hogyne lenne a híres, a büszke, az „elsõ” vármegyének? Aranytollú fõjegyzõ úr, a Szarvas-csárda dolgáról ékes jelentést várunk. Az nem beszéd, hogy csak a nagyszerû dáridók s úri vitézkedések mámorosítsák meg a pennát. Az élet: nem csupa nemzeti ellentállás. Az élet: nem csupa áldomás a Pannóniában. Még csak nem is csupa paraszt-ráncbaszedés ez a büdös élet. Komplikált, brutális, véresen tarka is olykor. Belétartozik a Szarvas-csárda is például összes néhai lakóival együtt. Sõt, ha jól tudjuk, Pest vármegyébe is beletartozik. Ne csak mi írók legyünk olyan bolond, nagy szívûek, hogy az élet vasárnapjain kívül a nagypéntekeket is megállítsuk. Az aranytollú fõjegyzõ úr se írjon mindig díszmagyarban. Ne mindig hõsi, szép finom és úri dolgokat. Tessék, aranytollú fõjegyzõ úr, ékes jelentést írni a Szarvas-csárda dolgáról. Néhány irodalmibb momentumra szívesen hívom föl az aranytollú fõjegyzõ úr figyelmét. De úgy lehet, hogy Gulner kétszeresen õméltósága is haszonnal figyelhet.

Pest vármegyét még Afganisztán sem fogadná el ajándékul. Ha úgy egyáltalában lehetséges volna vármegyéket átnyújtani. Mert hihetetlenül megrendülnének Afganisztán közbiztonsági viszonyai. Ölni például Bácsbodrogból, Dunántúlról, sõt messzebbrõl is Pest vármegyébe jönnek manapság az ölõk. Pest vármegye egy új Bakony lesz bakonyi rengetegek nélkül mihamar. Hogy hetenként minden nagyobb faluban agyonsimogatnak valakit, ez már nem is szenzáció. Hogy kondát, négy ökröt, juhnyájat, lovakat úgy tüntetnek el, mint a szép tündérmesékben, ez pláne mulatság. De az mégis mintha túlzott buzgóság volna, hogy ember-mészárszékek meghonosításán fáradozik Pest vármegye. Az ember mégis csak ember, dolgozik, adót fizet, katonaanyagot produkál. Kár az emberért, tekintetes vármegye, igazán kár.

És milyen alaposan, jól, hentes-elvekkel ölnek itt Pest vármegyében. A nagyvárosi, úgynevezett rém-gyilkosságok elkövetõi leckét vehetnének. És még azt mondják, hogy a vármegye a maradiság fészke.

Reggel a fölgyújtott csárdában megtalálják a lemészároltakat. Még homályos a hajnal s egy gazdatiszt vagy micsoda küldöncöt keres, hogy hatóságot, csendõrséget értesítsenek. Az összegyûlt népbõl nem kerül egy bátor, aki elinduljon. Ki tudja, nincsenek-e még itt a közelben a gyilkosok. Ugyanazok, akik azt a szegény kocsist is pót-gyilkossággal elnémították, mert belekibickedett a dolgaikba. A jámbor, megriadt emberek ismerték Pest vármegye közbiztonságát. Itt nem sietnek el a színtérrõl olyan félelemmel a gyilkosok, mint másutt.

Az is kár, hogy a boncolást nem látta valami igazi vármegyei úr. Fõispán, alispán vagy egy nótárius legalább. Isten szent, szûz, szabad ege alatt vagdosták szét a még szét nem vagdalt emberdarabokat. A füstös, bûzös, égett rom-házba nem mehettek be boncolni. Hirtelen egy sátort csinálni, ehhez ötlet kellene. Így azután sok száz ember szemléltetõ szabad oktatásban részesült a boncolás-tudományból.

Hogy Anglia milliomos spleen-betegei nem tudják, mennyivel közelebb, mennyivel érde­kesebb szenzációkhoz juthatnának. Már például maga az, hogy az ember Pest vármegyében falun vagy pusztán vesz egy magányos házat, sõt e házba beleköltözik. Érezhet-e a beduinok között, Marokkóban, Arábiában, bárhol, sátrak alatt töltött éjszakákon nagyszerûbb, emberibb, szörnyûbb izgalmakat.

Adhatnék még néhány, sõt a néhánynál több adatot Pest vármegye aranytollú fõjegyzõjének. De, úgy gondolom, õ már sejti, hogy milyen írói eszközökkel kellene megcsinálnia leg­közelebbi jelentését. Esküszöm, hogy ha báró Eötvös József ma élne és Pest vármegye fõjegyzõje volna, így írna. Sajnos, Magyarország mai közigazgató urait csak époszi témák érdeklik s csak ukázokat tudnak alaposan írni. S végül még valami eszembe jut s azt még ide írom: Gulner fõispán úr megíratott valamit a lapokba nemrégiben. Azt, hogy nála nem emlékszem hány száz vagy ezer Pest vármegyei ember jelentkezett, hogy vezesse õket a parlament elé a gaz horvátok megfenyítésére. Gulner fõispán lelkes, hazafias szíve örömtõl dobogott. Szerencsére az obstrukció véget ért s nem kellett horvátokat pusztítani. Gulner fõispán helyén azonban én megdöbbentem volna vármegyém népének harciassága miatt. Legalább ennyit gondoltam volna: ördög és pokol, itt baj van, ha már az én népem nem elégszik meg azzal, hogy suttyomban ölhet és gyilkolhat.

Mindenesetre pedig jól vagyunk kormányozva, igazgatva, õrizve Pest vármegyében és ez országban.

Budapesti Napló 1907. július 23.

A. E.