|
- Avagy: hova lettek
a tavalyi nők és a tavalyi férfiak? -
Az
asszonykultusz ebben az új, a mai Európában csúnyult el. Mindig megvolt, mindig
szép volt, mindig sokat jelentett. De Caux Miminek szép síremléket akarnak most
állítani. Megérdemli, mert olyan vászoncseléd volt, aki férfikortársainál
különb férfiakat érdemelt. Magunkról, legújabb sütetû férfiakról, ne is
beszéljünk. Mi talán még Fedák Sárihoz sem vagyunk méltók, sõt Kornai Bertához
sem.
Néha
az embernek itt Budapesten gonosz rossz kedve van. Röviden: az ember
igazságtalan bizonyos nõkhöz, akik itt tetszeni akarnak. Lakol érte az elsõ
meghatott és belátásos percben. Sok mindenfélének nem jó ám lenni
Magyarországon. De az ember inkább legyen itt még magyar költõ is, mint magyar
primadonna.
Déryné
ifiasszonytól egészen Pálmai Ilkáig más világ volt itt. Szegény De Caux Mimi is
ez abnormális szép idõkben élt. Azokban az idõkben, amelyekben tetszeni elég
volt a penetráns nõiesség is. Nem kellett kirakatba tenni mindent s a portékát
(ne tessék rosszat gondolni) ingyen, lelkes, önkéntes kikiáltók kiáltották ki.
Édes szomorúsággal nézzük például egy Pálmai-este közönségét. Az utolsó magyar
bölények, a ma már csúzos, a finomkodásból kijött, de még mindig gáláns férfiak
vonulnak föl. Tíz év múlva még negyvennyolcas honvéd is több akad, mint
ilyenek. Keservesen kérdezzük, hova lesznek a nõstényügyek megszépítõi? A
gáláns magyar urak, az asszony gyakorlati poétái? Ez a fölsóhajtás abszolúte
nem rokon a régi magyar idõk visszasiratóiéval. Például Franciaországból ezek a
példányok nem vesztek ki. S a komoly újság, a Temps, egy színpadi vagy orfeumi
szépség balesetérõl kész két hasábon írni. Párizs legalábbis Athén szeretne
lenni a nõkultuszban. Ha ez nem is sikerül neki, de Párizsban még van illata,
hangulata az asszonykedvelésnek.
Azonban
Párizsban még Polaire és Colette Willy is ízléssel dolgoznak. Sõt a
music-hallok jobb nõi is. Szívünk megesik a mi szegény és sokszor már elég
híres nõinken. Micsoda közönséges önreklámra szorulnak ezek szegények. Temetési
éneknél szomorúbb nóta az a kuplé, melyet valami bódéban Kornai Berta az õ
szobaleányáról és - panamájáról énekel. Holott, amire énekli, a tüzes
nigger-nótáért iszonyú kár.
Hajh,
hajh, ez a Sári mégiscsak a kor leánya. Igazán tulipánprimadonna õ. Ékesebben
mondja el, mint száz kötet, hogy mi történt itt. A primadonnával se történt
más, mint a fórumemberekkel. Hajdanában voltak itt Horváth Mihályok, Deák
Ferencek, Kemény Zsigmondok, Eötvös Józsefek. Most tessék megnézni a képviselõk
almanachját. Hajdanában voltak itt férfiak, egyébként talán szimplexek, akik a
Pálmai Szép Helénájától gazdagabb szívûek lettek egy közepes lírai költõnél. Ma
vannak szmokingos, vén (fiatalon is vén) malacok. Hogy tapsolnak ezek Fedák -
Bertának és Kornai Sárinak. Ez az úgynevezett intelligens publikum Budapesten.
De
Caux Miminek, nemcsak ennek az egynek, állítsunk bizony díszes síremlékeket.
Budapesti Napló
1907. augusztus 7.
A. E.
|