186. NAGY ÚR A FÕSZOLGABÍRÓ

- De a pincérek sem kicsi urak -

Az öreg Tátrának, mely látta már Singer-Wolfner-Farkas Pált egy automobil várfokáról ezernyi néptömeg ellen küzdeni, megint szenzációja van. Ez az új szenzáció már eposzibb a Paulay Erzsi megmentésénél s ha szabad megkockáztatnunk a patinás szót: históriai.

Ki nem tudja Magyarországon, micsoda úr egy fõszolgabíró? S ki nem tudja Magyarországon, minõ gavallér-tûzpróba után küld ki valakit a nemes vármegye fürdõbiztosnak egy Balaton­füredre, egy Tátrafüredre? A fürdõbiztos már a magyar úri galantéria netovábbja. Parancsoló föllépésû, de olvadozó lovag a nõkkel szemben. Angolos a ruhája s ha megszorítják, talán franciául is beszél. Még talán regényeket is olvasott valaha az édesanyja divatlapjából. Szóval a fürdõbiztos egy fõszolgabírónak s egy Mária Terézia korabeli bécsi gárdistának legszeren­csésebb összetétele.

Mezõssy László szintén úr, szintén fõszolgabíró és szintén fürdõbiztos Ó-Tátrafüreden. Ezenkívül legszemélyesebb testvéröccse Mezõssy Bélának, akit öt újságcikk s másfél brosura elolvasása tett kiemelkedõ magyar politikussá, hogy azután egy hazafias Petur-gesztus s egy jól irányzott vezércikk-löveg államtitkári szék birtokába juttasson.

Mezõssy László fõszolgabíró és fürdõbiztos úr egy társaságban élvezi a Tátrát és a magyar uraknak kijáró tiszteletadást államtitkár bátyjával és ennek miniszterével, Darányi Nácival, legalázatosabb, öreg szolgájával a grófoknak és püspököknek. Nem lehetetlen, hogy éppen azt vizsgálják, milyen új földdarabokat kellene a haza nevében megvásárolni jó kis állami kincsekkel valamelyik ruinálódni indult úri komától.

Mezõssy László gyakran átrándult szórakozni Új-Tátrafüredre. S itt a legelegánsabb vendéglõben persze külön-asztalt parancsolt magának, mint ahogy az úrhoz illik. Mivel azonban szeszélyesen rándult át s az asztal gyakorta volt ok és fürdõbiztos nélkül lefoglalva, a vendéglõs komoly károkat szenvedett. A helyek kapósak voltak s külföldieknek, zsidóknak, latájnereknek s egyéb destruktív elemeknek nem esett jól, hogy õk egy talpnyi helyet nem kapnak ott, ahol egy meg se jelenõ fõszolgabírónak egész asztal jut. Egy pincér tehát megbízásból legközelebbi megjelenésekor udvarias hangon figyelmeztette, hogy csak az esetben tarthatnak fönt számára asztalt, ha rendesen eljön a vendéglõbe.

Éktelen, úri haragra gyúlt a fürdõbiztos-fõszolgabíró. S úgy leszidta a pincért, ahogyan azt még nemrégen is egy magyar fõszolgabíró megcselekedhette. Igen ám, de a pincér (átkozott új idõk és erkölcsök) szervezett munkás. Sérelmét azonnal jelentette az étterem bizalmi férfiának. S az olyan ember határozottságával, kinek a hatalmat szervezett munkás emberek ezrei adják, kiadta az utasítást.

- Az az egyén terítéket, kiszolgálást, bort, vizet nem kap, amíg bocsánatot nem kér, mint egy kiskutya.

Hiába volt minden, mert a vendéglõs se segíthetett. A pincérek kijelentették, hogy valamennyien távoznak, ha gyorsan elégtétel nem jön. Ismét méltatlankodás a fürdõbiztos részérõl, persze ismét hiába minden. Szaladhatott a bátyjához, Darányihoz, ezek sem segíthettek. Sõt most Ó-Tátrafüred pincérei is értesültek s a bojkotthoz csatlakoztak. Szatócs­boltból még sem táplálkozhat, még ma nem, egy gõgös magyar úr. Náci bácsi vakarta a fülét.:

- Ismerem ezeket a frátereket, Laci öcsém. Nincs más mód: bocsánatot kell kérni.

És ez meg is történt, fogcsikorgatva, de formásan. Tanúk voltak: Fazekas pestmegyei alispán, ismert bojkott-tekintély s a fürdõorvos, mint pszichopatológus nagyúri mániákusok körül. A pincérek lovagiasan megbocsátottak s Mezõssy László azóta terítéket kap. Végezzük már nem egészen friss, de igen jó refrénünkkel. Érnek még más meglepetéseket is ezek a már nagyon is vitézkedõ urak.

Budapesti Napló 1907. augusztus 13.

Lellei