200. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A két Áron kitüntetése

Kiss Áron, a kálvinisták nesztora, Lipót-rendet kapott. Lipót-rendet vagy valami ilyen nagyon-nagyon jeles ordót. Dr. Kiss Áron, a Pedagógium igazgatója, az elõbbi Kiss Áron fia, udvari tanácsos lett. Ilyen dicsõségekrõl aligha álmodott Porcsalma egykori esperese, Debrecen püspöke. Igaz, hogy még a rozsnyói katolikus püspök is valóságos belsõ titkos tanácsos. Igaz, hogy az udvari tanácsosságot minden gazdag Jakab, Móric, Salamon és Adolf megkaphatja. Dr. Kiss Áron is valószínûleg ószövetségi hangzású nevének köszönheti új rangját. Azonkívül, hogy Apponyi Albert ravasz módon akarja beflastromozni a protestáns sebeket. A puritán kálvinista papok és egyházi férfiak ezután ordókat kapnak. Így azután minden rendben lesz és fõ­képpen csöndben. Ha sokáig tart a mai uralom, minden protestáns embernek lesz kitün­te­tése. Nem lesz boszorkányosan nehéz, mert nemsokára kevés protestáns lesz Magyarországon.

II.

A Dunántúl és Bihar

Úgy írom le, ahogy nekem valaki ezt a kis esetet elbeszélte: „Erdély felé utaztam s az egyik útitársam jóképû magyar úr volt. Beült a kocsinkba egy úriasszony, aki Somogyból jött, mint késõbb kiderült. Az asszonyon hirtelen nem tetszett meg, hogy csinos és kedves. Ennek folytán a jóképû úr, kirõl késõbb kiderült, hogy Bihar a hazája, kézzel-lábbal tiltakozott az asszony beszállásolása ellen. Azután az asszony megmutatta haragosan és mosolygósan is az arcát. Nagyon kedves, okos kis arcú, nyugtalan szemû nõ volt. Erre a bihari úr elõvette mindazt a gavallériát, amire bihari úr képes. Beszélt vadászatokról, beszélt arról, hogy mulatni csak Magyarországon lehet. Külföldi fürdõbõl jött, tehát szidta a németet és az angolt. Értett a konyhához is és konyha-recepteket közölt. Az asszony sokat nevetett, nyilván jól mulatott. Nemrégiben került Somogyból Bánffyhunyadra. Egy doktornak a felesége és tanítónõ. Érdekes új könyvekkel volt fölszerelve az útra. Amikor a bihari úr kiszállott, aki lehetett keresztesi szolgabíró vagy váncsodi jegyzõ egyformán, fölnevetett az asszony. Azután beszélgettem én vele, csupa ízlés, okosság és olvasottság volt az én útitársam. Szabad-e azt sejtenem ebbõl, hogy a Dunántúl és Bihar között feneketlen kulturális szakadék van? Ez ellen Nagyvárad bizonyít, az országnak az egyik legkulturálisabb városa. Inkább talán azt mondhatnám, hogy a vármegye urai megnyerhetetlenek mindenféle kultúra számára.”

III.

Üdvözlik Apponyit és Andrássyt

A pozsonyi vándorgyûlés, nem tudom hányadik vándorgyûlése az orvosoknak és természet­tudósoknak, véget ért. Stílusosan, magyarosan ért véget, miként az mindjárt kitetszik. Az orvosok és természettudósok hosszú üdvözlõ táviratokat küldtek Apponyinak és Andrássy­nak. Szabad-e olyan országban jobb jövõt remélni, ahol tudósok is csak azért izzadnak napokon át, hogy végül hasravágódhassanak a fõmandarinok elõtt? Ez: Kína, bizony ez Kína, akármilyen fájdalom is nekünk. Lehetett volna nekik a sejtekrõl vagy az atomokról új törvényeket hirdetni. Vizsgálhatták volna a csillagos égtõl kezdve a sertésbendõig mindazt a fölségest, amit a Természet nyújt. Meg is próbáltak egyet és mást, de hirtelen nagy fény vette el a szemük világát. Két üstökös: Apponyi és Andrássy. Erre a tudósok befejezték tanácskozásaikat s természettudósokhoz illõen üdvözölték a Természet e két remekét.

Budapesti Napló 1907. augusztus 31.

A. E.