205. VUCSKOVICSNÉ GYERMEKET AKART

- Házasságtörés az anyaságért -

Tíz évig éltek együtt valahol Horvátországban Vucskovics és Vucskovicsné. Mozdonyvezetõ volt Vucskovics, Vucskovicsné pedig egy feleség. A mozdonyvezetõ tartozik a mozdonyt vezetni, mint mozdonyvezetõ. Mint férj pedig köteles az asszonyt eltartani s olyankor, amikor kedve telik benne, csókolni. A felesége vezeti a háztartást, visszaöleli a férjét s gyermekeket szül neki. Régi divat ez már s e divat tartja a lelket ebben a mai tekintetes társadalomban. Vucskovicsné azonban tíz hosszú éven keresztül egyetlen gyermeket se tudott szülni az õ urának. Vucskovics bánatosan vezette a mozdonyt, otthon pedig szidta az asszonyt. Az asszony, Vucskovicsné, sírt, de úgy érezte, hogy nem õ a hibás. Dolgozott pedig a szomszédban egy nótás, jóképû kõmûves pallér. Vucskovics éppen a mozdonyt vezette valahol, az asszony elhívta magához a pallért. S érkezett váratlanul a férj és a férj nem olvasta soha még csak Strindberget sem. Miután félholtra verte a pallért, az asszonynak átadott negyven koronát s hazaküldte az anyjához. Másnap éjszakáján az asszony a fiumei gyorsvonat elé dobta magát s nyolc darabban szedték össze. A többi: a vizsgálat, a temetés, a környék szóbeszédje nem idevaló. Bizonyos, hogy Vucskovicsné, a tíz évig hû, példás feleség, nem a pallér szép szeméért s a tiltott csók híres öröméért tört házasságot. Vucskovicsné boldoggá akarta tenni a bánatos Vucskovicsot.

Vucskovicsné érezte, hogy õ tudna anya lenni s anya akart lenni - a Vucskovics kedvéért. Ezért a szép és szent szándékért rettenetes halállal kellett lakolnia. Sorsa még a halállal sincs kiengesztelve, mert Vucskovics átkozza Vucskovicsnét. Vucskovics meggyalázott, bepiszkolt férfiúnak és férjnek tekinti magát. S ha meg fog újra házasodni s az az új asszony sem tud hûséggel gyermeket produkálni, Vucskovics még így sem lesz belátó. Õ még akkor is égetõ szégyent fog érezni s nem lesz hajlandó meglátni az õ pallérhoz folyamodott feleségében a bús, a nagy asszonymártírt. Azt a valakit, aki szívesebben szövetkezett volna a Szentlélekkel, mint a pallérral s aki gyermek helyett halált kapott.

Ám úgy eshetik, hogy az esetleges második Vucskovicsné ügyesebb lesz. Nem az ura kedvéért, de a saját kedvéért választ majd egy pallért s Vucskovics, malgré lui, meg fogja ismerni az apai boldogságot. És ez esetben tragédia helyett sugaras, enyhe, polgári vígjáték tárul majd elénk. Boldog lesz mindenki: Vucskovics, Vucskovicsné II., az igazi apa, még talán a gyermek is. Csak az elsõ Vucskovicsné árnya fog akkor is sötéten kóborogni nagy dicsõ­ségére az életnek, a házasságnak, az anyaságnak, az apaságnak. Intõ példaként arra, hogy az élettel nem lehet egyenesen beszélni. Csak ravaszul, csak fogásokkal, csak csalafintaságokkal, csak - nem becsületesen.

Budapesti Napló 1907. szeptember 7.

A. E.