209. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A Nagyúr háza

A Ferenc-körúthoz nagyon közel van egy utca és ez utcában van egy ház. A házban lakik egy hajdanában szép asszony, a kedves leányával. Anya és leány mosolygó örökösei e kis palotának, mióta jobblétre szenderült a Nagyúr. A Nagyúr korszakos gavallér és hazafi volt, de ne tessék szimbólumot szagolni. Nem Hungária asszonyról s leányáról: Mai Nyomorúság kisasszonyról van szó. Valódi Nagyúr, valódi asszony, valódi leány, valódi palota. Gavallér és nagy hazafi lehetõleg mindig ingyen volt a Nagyúr. S örüljünk, hogy a házát, palotáját egy asszonynak s ez asszony leányának hagyta. Hagyhatta volna, mint egy másik, szintén nemrégen megboldogult Nagyúr, Budapest fõvárosnak, mint múzeumot. És erre is ráfizetett volna Budapest fõváros és utcát kellett volna elnevezni errõl a Nagyúrról is. Ámbár az még nem bizonyos, hogy errõl a Nagyúrról is nem fognak-e elnevezni egy utcát.

II.

Tárkány Amerikába készül

Híres falu, különösen néhány esztendõ óta, Bihar vármegyében és Magyarországon Tárkány. A tárkányiak rettegett verekedõk, képviselõválasztások idején pedig gyilkos kezû kortesek. Olyan nagy hazafiak, hogy a minapában Kardos Árpádért is vért ontottak és kazlakat gyújtottak. Nos, Tárkányból most egyre-másra kérik az útlevelet Amerikába. Talán bánatuk­ban hagyják el hazájukat a tárkányiak, mert Lukács László lett a képviselõjük? Beavatottak egészen mást beszélnek: Tárkány népét is a nyomorúság ûzi el a haza földjérõl. És ez meg­magyarázza ennek a virtusos, de ínséges népségnek minden fokosos virtusát. A tárkányiaknál a negyvennyolcasság dühe a nyomorúság csapnyitó dühe. Ha itthon maradnának, egy-két év múlva nem a szintén nyomorgó oláht ütnék, de bemennének például Nagyváradra s ütnék például a két dús püspököt, az oláht és a magyart egyformán.

III.

Etelka kisasszony esete

Szóról-szóra így történt: Etelka kisasszonyt a gyorsvonaton megszólította egy úr. Nem akar sértés lenni, ha eláruljuk, hogy ez az úr gyanús arccal hasonlított egy még ma se tökéletesen befogadott - felekezetre. Az urat hántotta s méltán bánthatta az Etelka viselkedése. Tudta, hogy Etelka még nemrégiben Budapesten volt, éjszakai kávéházban volt, kasszírnõ volt. Etelka azonban, õ tudja miért, a gyorsvonaton nem akart emlékezni saját múltjára sem. S amikor már a leggõgösebb viselkedéssel sem tudta az urat elriasztani, harsányan és hangosan ezeket mondta:

- Vegye tudomásul kérem, hogy az én igazi, természetes apám egy Z. gróf volt.

Az úr visszahõkölt, alázatosan megemelte a kalapját s többé nem mert közeledni sem Etelkához.

Budapesti Napló 1907. szeptember 11.

A. E.