|
Legendás,
turk õsünk, vezérünk, Árpád, Pusztaszer helyett, ahol megidézni próbálták,
Tápén, a szomszédban jelent meg. Eljött azokhoz Árpád, akik Szvatopluktól,
Zalántól s a többi nem hiteles személyektõl elvették ezt az országot. S Tápén a
kupaktanácsban, egyszerû magyarok száján, az országfoglaló magyarság, tehát
Árpád keserû igazsága szólalt meg:
-
Nem megyünk Pusztaszerre, az urak ünnepére, nem megyünk. Ha Árpád apánk tudta
volna, sohase hozott volna ide bennünket. Ünnepeljenek a római pápa magyar
püspökei, akiké lett a Pannóniáért fizetett aranyos nyergen és féken kívül a
föld, a víz, a fû. Ünnepeljenek a Pallaviciniek és Wenckheimok, a Rákosi Jenõk
és a Güntherek.
Így
beszéltek, de mindenesetre így gondolkoztak, Tápé magyar és bölcs parasztjai,
akiknek Árpád megjelent.
Félig
erdélyi ember lévén az, aki ezeket írja, egyformán közel van lelkéhez Árpád és
Tuhutum, Tuhutum, Töhötöm vagy Tühütüm, hiszen ez mindegy; és õ egyenlõ rangú
volt Árpáddal. Hát volt-e joguk azoknak ünnepelni, akik Günther miniszter úr
kegyes jelenlétével megtisztelve ünnepet ültek Pusztaszeren? Hát gondolták-e
Árpád és Tuhutum, hogy ezt az országot azért szerzik meg, amiért most még,
úgyahogy, fennáll? Urak, papok, herék, iparlovagok legszemélyesebb
haszonélvezetére?
Tápénak
minden dicséret megadassék, de Tápé mégis csak Tápé. Ám kérdezzék meg bárhol,
ahol a Keletrõl hozott szûz Géniusz értelmesen tud beszélni még, ezt az
eredményt jósolta-e ezer esztendõre az a végzés, amely a magyarokat
iderendelte?
Sok
minden meghalt Árpád országában, de legalaposabban az az idea halt meg, mely
Árpád apánkkal az Iszter vidékét tudatlanul megkívántatta. A vezérek utódait
kóbor nyugati lovagok váltották föl s Keletnek szép, szabad, lelkes erényei
helyére bemenekültek ide a boldog Nyugatról kiszorított, számûzött bûnök.
Bujdosva,
mint valamikor a hajdúk, igenis, lappangnak itt még magyar erõk. Tápén s
mindenütt, ahol még nem Amerikában lakik a magyar paraszt, megõrzött valamit az
Árpád-hagyományokból. Afféléket, amikrõl Széchenyi István álmodott a Kelet népében. De ez az ország ma nem
Magyarország s csak akkor lesz az, ha szóhoz, hatalomhoz jut a paraszt. Nemcsak
a származásbeli paraszt, de mi mind, akik magtalan univerzumokat hordunk
magunkban.
Ezt
az országot ma még talán meg lehetne váltani. Árpád és Tuhutum országát meg
lehetne talán még csinálni. De csak akkor, ha a tápéi esküdtnek több szava
lesz, mint az újságfrázisokkal táplálkozó, úri-szolga tápéi jegyzõnek. Ha
püspökbe és grófba belegázol Árpád és Tuhutum méltó utódja: a büszke magyar
polgár és még büszkébb magyar munkás. Árpád és Tuhutum nem azért vezettek ide
bennünket, hogy békák legyünk s gólya-királyokat emeljünk magunk felé[!] a mocsárrá
csinált Magyarországon. Nem azért vagyunk itt, hogy dacoljunk a Nyugattal s
hogy kitartsunk pár tízezer haszontalant. De hogy rálicitáljunk a Nyugatra s
igazoljuk Árpádot és Tuhutumot.
P. S. Nem a király hiányzott a
pusztaszeri ünneprõl s nem csak Tápé, hanem Árpád vezér s a magyar Géniusz, ez
a bús alvó, meg nem értett magyar Géniusz.
Budapesti Napló
1907. szeptember 17.
Ady Endre
|