214. KÁRTYÁZNAK, ISZNAK, ÖLNEK

- Két budapesti némber-eset -

I.

A perditák nem kártyázhatnak

Budapest cifra-bús asszonyszemélyeit nagyon pártfogolja az új rendõri Gondviselés. Miután nomád míveleteiket civilizált keretek közé szorította, most elveszi tõlük a kártyajátékot. Tegnap éjjel razzia volt egy olyan helyen, ahol a leányok egymással, barátaikkal s független sipistákkal keverték a kártyát. És ma már nincs meg az éjszaka leányainak ez az egyetlen emberi és bátor szórakozásuk sem. Mert - meg ne botránkozzék az Erkölcs - ezeknek a némbereknek erkölcsi fürdõvíz a játék. Ha játszanak s van mibõl játszaniok, hercegnõkként utasítják el azt, ami nekik gyalázatuk és hivatásuk: a szerelmet. Szemere Miklós csak hideg­vérrel veszít, de ezek kéjes gõggel dobják kártyára a pénzt. Ezek megtisztulnak, ha a csúnyán szerzett pénzt szabad emberek könnyelmû módján fecsérlik. S ha nem tehetik kártyán, megteszik ugyanezt másképpen és rosszabbul. Ezek a némberek a mi társadalmuknak eleven, kifestett lelkiismeret-furdalásai. Mesék forognak arról, hogy testük doktorai kegyetlenek hozzájuk. Morális doktoraik lennének legalább gondosak és megértõk. Csillagkeresztes höl­gyeket éppen úgy nem tud belõlük varázsolni Boda fõkapitány, mint nem varázsolhat belõlük nélkülözõ mártír-feleségeket. Türelemmel és nagy-nagy, bánatos gyöngédséggel, szánalommal kell az õ dolgaikba avatkozni. Minden embernek õsi joga a maga életét elviselhetõvé tenni. Nekik ez az egy, ez az egyetlen joguk, erõsebb, mint bárkiké. Mert õk élik a legembertelenebb életet s mi, a társadalom, tehetünk róla, nem õk.

II.

Karolin részeg és gyilkol

Karolin, a nyomdászleány, mulatott a barátnõjével s lerészegedtek. Úgy mulattak, úgy italoz­tak, ahogy Magyarországon minden hímnemû teszi. De jött a férfiú, aki barátja volt a Karolin barátnõjének. Feddette, szidta Karolint, mert lumpolásra csábította az õ barátnõjét. S Karolin, részegen, mint egy huszártiszt, egy jogász, egy asztaltársasághoz tartozó hazafias kistisztviselõ, egy vidéki földbirtokos vagy akárki a lumpoló Magyarországból, kapta a kését s leszúrta a férfiút. Ez valóban szokatlan, megdöbbentõ, véres szenzáció. De az még szokatlanabb, meg­döbbentõbb, ha csak nálunk lehetséges röhejjel a véres esetet meglobogtatják a feministák elõtt. Nagyváradon egy részeg úri ifjú ember leszúrt egy ártatlan idegent. Szomorú, furcsa és egészséges magyar dolog, hogy a fölszabadulni akaró nõ (ha Karolin csakugyan Jogot a nõknek kurjantással mulatott) éppen ilyen magyar férfiú-típust irigylett meg és utánozott: a részegen gyilkolót. Karolin esete ezért szomorúbb eset annál is, amilyen szomorú önmagában is.

Budapesti Napló 1907. szeptember 18.

Lellei