|
I.
Björnson - porosz bérenc?
Björnsterne
Björnson porosz bérenc most már - Apponyi Albert védõinek bátorságából. Valóban
rettenetes dolog, hogy Magyarországon milyen tréfát lehet ûzni az
újságolvasóval. Itt hírlapok élnek meg nagyszerûen abból a föltevésbõl, hogy a
magyar publikum - analfabéta. Rákosi Jenõ lapja például nyugodtan hazudja, hogy
Björnson nemrégiben megtámadta a Poroszország által sanyargatott lengyeleket.
Még a forrást is megnevezi, hol: a Courrier Européenben. Mert Björnson a
pángermánokkal tart barátságot s német kiadókból él. Csakhogy mi is olvastuk
néhányan azokat a bizonyos Björnson-cikkeket. Björnson igenis támadta a
lengyeleket, de nem Pózen lengyeleit. Támadta az oroszországi és ausztriai
lengyeleket, akik jobban elnyomják a ruténokat, mint Oroszország, Ausztria és
Poroszország valaha is elnyomta õket. Támadta a lengyeleket, mert fajgõgbõl,
osztályérdekbõl s olcsó hazafiaskodásból az orosz dumában a forradalmi
pártokkal szakítottak. Támadta s támadja a lengyel slachtát, melyet nagyon
sokszor együtt idéz a magyar uralkodó osztállyal, a porosz junkerekkel, oláh
bojárokkal, Európa e legvadabb reakcionáriusaival. Mindezeken fölül pedig
Björnson nyílt, kemény ellensége a német imperializmusnak. S ha Magyarországon
lehetséges, hogy porosz bérencnek nevezzék ezt a nemes, bátor, nagy embert. [!]
Akinek a szíve a mienk is, minden elnyomottaké. Aki ismeri a magyar paraszt
elnyomottságát is és szenved miatta. S akit Apponyi Albert sohse fog meggyõzni
arról, hogy õ, Apponyi, a demokráciának és emberi haladásnak a barátja.
II.
A megjavított Apponyi-rendelet
Apponyi
a madarak és fák ünnepét megcsinálta nálunk, mert hallott róla. S mert nála az
élet esztétikai értékelése csak ilyen jól megdolgozott, miniszteri rendeletre
alkalmas közhelyekben tud demonstrálódni. De pózoló miniszteri rendelet is
adhat derék ötleteket a napi élet[r]e s a természettel õszinte viszonyban álló
ember számára. Olvastuk például Kincs Gyula, zilahi kollégiumi igazgató évnyitó
beszédjét. Ez a jeles pedagógus, derék lelkes ember másként csinál
madárvédelmet, mint a miniszteri rendeletek. Magyarországon évenként kétszáz
millió koronánál többre megy a gazdasági kár, amit a rovarok okoznak. S ezt a
kétszáz milliót ennek a szegény országnak, hol embervédelem nincs, megmenthetné
a madárvédelem. Zilahon nem alakítanak madárvédõ egyesületet s nem csinálnak
hozzá paragrafusokat. Minden diák kézadással kötelezi magát az osztályvezetõ
tanár elõtt, hogy barátja lesz a madaraknak. A tanárok is kötelezik magukat,
hogy diákjaikat megtanítják az okos madár-szeretetre. Pózoló rendeletnél s
frázisos ünnepnél mennyivel szebb, több, józanabb, emberibb gondolat ez.
III.
Maróczy - csak második
Nem
kell a sakkhoz érteni sem, hogy az ember nagyszerûen mulasson, valahányszor
Maróczy mesterünk külföldön versenyez. Ha a tornán elsõ lesz a magyar mester,
mindenki ujjong s olvassuk a himnuszokat a magyar zseni páratlanságáról. S
micsoda savanyú, rövid regisztrálás lesz az ügybõl, ha Maróczy nem lesz elsõ,
mint most is. Királyi mûvészet-e a sakk, vagy sem, tudja az ördög, de Maróczyt
megvigasztaljuk. Ez már régi magyar szokás: egyéni babérokat szívesen fogadunk
el közhasználatra. Szükség esetén Dürer Albertrõl is kisütjük, hogy magyar
vala. Aki külföldön dicsõséget szerez magának, attól szívesen vesszük el a
dicsõséget. Még örüljön Maróczy, hogy az õ mûvészete csak sakk s nem valami
nagyobb, fájdalmasabb mûvészet.
Budapesti Napló
1907. szeptember 19.
Lellei
|