|
I.
Az érsemjéni botrány
Kazinczy
Ferenc érsemjéni szobra Fráter Loránd hegedûjétõl fogantaték s ez a képtelen
dolog megbosszúlta magát. Kazinczy Ferenc faragott képe elõtt egy sötét fejû
nebuló, Marschall nevû, valószínûleg egy a Rákosi-féle magyar-sváb
imperialisták ifjú seregébõl, a Széchenyi-szövetség nevében szidalmazta a
szabadkõmíveseket. Azértsem fogunk dühbe jönni: Magyarország úgynevezett vezetõ
értelmisége nem tud nekünk már újsággal szolgálni mérhetetlen intellektuális
elzüllésérõl. Sõt segítünk e Marschall nevû ifjúnak s mi is szidjuk a
szabadkõmíveseket. Hogy ebben az országban a nemes, liberális magyar szellem
meghalt s helyébe a Caraffa-támogató, muszka-vezetõ katolikus mágnások, Róma és
a jezsuiták s a sváb Rákosiak újmagyar, gyûlölködõ, ostoba iskolája jött, ez
egy kicsit a szabadkõmívesek bûne is. A magyar szabadkõmívesek nem voltak elég
éberek s ha már nem voltak erõsek, erõt se próbáltak mutatni. Most azután úrrá
lett az országon a harcias butaság s hogy ezt legyûrjük, ahhoz már kevés lesz a
szabadkõmívesi arzenál.
II.
„A vén svindler”
Az
„Alkotmány” huncut bácsinak, vén svindlernek kereszteli el Tolsztoj Leó grófot.
Az Istennek és a krisztiánizmusnak ezt a legnagyszerûbb ma élõ eleven oszlopát.
Arról ne beszéljünk, hogy ilyen gaz bátorságra az utolsó amerikai zuglap se
lenne képes. Érdekes az, hogy az „Alkotmány” fõképpen azért méltatlankodik,
mert Tolsztoj nem adhatta oda birtokait és kincseit a parasztoknak. Tehát
Tolsztoj tanítása nem egyezik Tolsztoj tetteivel az „Alkotmány” szerint. De
véletlenül hallott-e valamit az „Alkotmány” egy Jézus Krisztus nevû férfiúról?
Ez a Jézus nem oszthatta szét a vagyonát, mert nem volt neki. De tanítványainak
meghagyta, hogy ne gyûjtsenek maguknak földi kincseket, s õ csak a szegényeket
szereti. Ha Tolsztoj így kikap az „Alkotmány”-tól, ennek mély oka lehet. Úgy
sejtjük, hogy Jézus magyar fõpapjai nem várják be a szekularizációt. Elég késõn
ugyan, de föl fogják osztani vagyonukat a szegények között. Mert ez például
Samassának kutyább kötelessége, mint Tolsztojnak.
III.
Egy kis süllyedés
Közeledik
október tizedike s az úri Magyarország reszketve köpdösi a szocialistákat.
Micsoda süllyedés néhány évtized óta. Madách Imre dzsentri volt és nagy író.
Megírta az Ember tragédiáját s elküldte Erdélyi Jánosnak. Erdélyi úgy érezte,
hogy Madách a szocializmust akarja bántani a darabban. S mivel Erdélyi európai
magyar elme volt, minden nagy emberi eszmeáramlat értõje és bajvívója,
szemrehányást tett levélben ezért Madáchnak. És mivel Madách a még nem teljesen
degenerált magyar úri rendbõl való volt, zokon vette Erdélyi gyanúsítását.
Levélben protestált az ellen, mintha õ ellensége merne lenni olyan isteni
koreszmének, mint a szocializmus. Micsoda gyalázatos süllyedés a magyar
intellektuális kultúrában pár évtized óta.
Budapesti Napló
1907. szeptember 25.
A. E.
|