|
- A jövő zenéje
az utcán -
„Budapest
gyönyörû város s az ember meg is tudná kedvelni, ha nem élnének itt -
budapestiek”. Ezt a Wilde-szerû ítéletet száz variációban hallatjuk, holott
nincs igazunk. Nem kellene Budapestrõl kisöpörni minden budapestit, csak ki
kellene cserélni õket. Mágnásai, hivatalnokosított dzsentrije, gazdag zsidói,
agyvelõtlen polgársága, hatalmas iparlovagkasztja, írói és mûvészei például
undorítók. De van Budapestnek más lakossága is s ha valamikor Budapest javulni
akar, ezeket hozza föl alulról.
Tegnap
este, amikor Burián meghallgatására világították ki az Operát, egy csendes
utcában nagy csõdület támadt. Egy sarokházban, valami iskola internátusában
zongorázott egy diák. Szépen, komolyan játszott a fiú, Puccinitól Fráter
Lorándig mindent. S hallgatta vagy háromszáz ember, talán négyszáz is. Diákok,
elszabadult munkások, masamódleányok, kereskedelmi alkalmazottak s más effélék,
akiknek Caruso-estére, Burián-estére nem telik.
Gyönyörû
volt ez a közönség s megható az a hálás figyelem, amellyel a nyitott ablakon
kiáradt zeneszót elfogta. Ezekbõl a budapestiekbõl lehetne egy új üdvhadsereget
csinálni, a szépség üdvhadseregét. Arcukon bánatosan, talán tudatlanul, ott
volt a vágy, mennyire szeretnék életüket a mûvészettel megszépíteni.
Micsoda
más hódolat a szépség elõtt ez, mint azoké, kik a megszerzett vagy örökölt
vagyon, avagy a fölhajtható hitel képesítése révén szaglálják körül a
mûvészetet.
A
népoperák, az olcsó, nagyszerû színházak, néphangversenyek, ingyen tárlatok
elérkeznek bizonyára hozzánk is egyszer. Ötven-száz évvel hátrább ballagunk még
a kultúra külsõségeiben is nyugatibb népeknél. De vajon nálunk, éppen nálunk,
ez az egy dolog, éppen ez az egy dolog nem érkezik-e késõn? Másutt legalább
kultúrhistóriai szempontból teremtett mûvészetet, értéket a feudalizmus és a
burzsoa-rend is. Nálunk, ahol kultúra nincs, egyetlen megváltás volna, ha az
alacsonyak fölkerülnének. Nemcsak Budapestet tenné ez városibb Budapestté, de a
kultúra pírját hozná egész Magyarország arculatára.
Nagyváradon
vándorgyûlésre gyûltek az építõvállalkozók, gyönge burzsoázink e prototípusai.
Pezsgõs banketteket faltak, kártyáztak, katzenjammert szereztek. A munkások ez
alatt elõadásokat hallgattak, tanultak, nevelõdtek.
Kiké
legyen Budapest és kiké legyen ez az ország? Csak azoké, akik lent vannak s
akik igézett népe a kultúrának. De ez talán nem is a jövõ zenéje, ez egy
erõszakolt álom. Ez az egyetlen ország, ahol még a természettudományi törvények
is csõdöt mondanak.
Itt
már csak ezután is mindörökké így lesz: kacérkodnak a kultúrával a semmiháziak
s meghalnak a kultúra hasztalan vágyától a kultúrára alkalmasak.
Budapesti Napló
1907. szeptember 26.
Lellei
|